Esélyes, hogy jövőre is csúnyán járhat Vásárhely a Versenyképes Járások Programban

A múlt héten Zalaegerszegen ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahol tíz ellenzéki vezetésű város polgármestere egységes javaslatot fogalmazott meg az önkormányzatiság megerősítéséről. A tanácskozáson szintén részt vevő Márki-Zay Péter korábban közösségi oldalán számolt be az eseményről, élesen bírálva a kormányt az önkormányzatokat érintő forráselvonások és politikai alapon történő pénzosztás miatt. Vásárhely polgármestere a VTV Időben című műsorában azt is elmondta, előfordulhat, hogy egy javaslat alapján jövőre is kisemmizhetik a városunkat. 

A Megyei Jogú Városok Szövetségének találkozójáról hazatérve Márki-Zay Péter már közösségi oldalán megosztotta tapasztalatait. Az Időben szerdai adásában elmondta, a tíz ellenzéki megyei jogú város mellett sok kormánypárti városvezető is egyetért a követeléseikkel.

„A Fideszes városok ügyesebben lobbiznak, mi pedig hangosabban követelhetjük az igazunkat a nyilvánosság előtt” – fogalmazott.

A tíz ellenzéki városvezető egyhangúlag fogalmazott meg egy javaslatcsomagot, amely az önkormányzatiság helyreállítását célozza. Ennek része lenne többek között az iskolák, az egészségügy, valamint a helyi adók (SZJA, gépjárműadó, építményadó) visszajuttatása az önkormányzatokhoz.

„Ezt a fajta önállóságot szeretné visszaállítani az a városvezetői kör, amelyik még megteheti” – hangsúlyozta Márki-Zay.

A rendezvényen több miniszter és államtitkár is jelen volt, köztük Navracsics Tibor és Gulyás Gergely, de a polgármester szerint valódi ígéreteket nem kaptak.

„Az ígéret mindig úgy szól: megvizsgáljuk, meghallgatjuk, meglátjuk. De ebből eddig ritkán lett bármi” – jegyezte meg keserűen. Elmondta, Hódmezővásárhely a legutóbbi fejlesztési pénzosztásból teljesen kimaradt. A vásárhelyi központú járás egy több mint egymilliárd forintos fejlesztési csomagot nyújtott be a Versenyképes Járások Program keretében, de ebből egy fillér sem jutott a megyei jogú városnak, szemben a kormánypárti településekkel.

„A Fideszes pribékek kirabolták Vásárhelyt. Még a második csomagba se tették be a mi fejlesztéseinket” – fogalmazott a polgármester.

Az aggodalmak a jövő évre is kiterjednek: a kormányzati javaslat szerint 2026-ban automatikusan jóváhagyják a járások által idén elfogadott pályázatok második felét, kivéve, ha a járás kifejezetten másképp dönt. Vásárhely esetében azonban a járásban fideszes többség van, így csekély az esélye, hogy bármilyen módosítást elfogadjanak.

Ha ez így marad, akkor jövőre is kisemmiznek minket. A már elfogadott listák alapján semmi nem jut Vásárhelynek – és mivel a járás fideszes irányítás alatt áll, nem valószínű, hogy máshogy döntenének

– figyelmeztetett Márki-Zay.

Nagykanizsa is hasonló helyzetbe került, az 500 millió forintos keretből csupán 50 milliót kapott, azt is állami feladatra, a mentőállomás felújítására.

Köztisztviselői béremelés: Vásárhelynek magának kell kitermelni

A kormány 2025 második félévében kétszer 15 százalékos (amely azonban valójában csak 8-9 százalékos) béremelést biztosít a 30 ezer fő alatti települések köztisztviselőinek. Hódmezővásárhely – mivel lakosságszáma meghaladja ezt a küszöböt – ebből kimarad.

Ez teljesen igazságtalan. Vásárhely egy szegény város, mégis nekünk kellene saját forrásból kifizetni a béremelést?

Ennek ellenére Vásárhelyen a köztisztviselők valódi, 15 százalékos béremelést kapnak november 1-től, jelentette be Márki-Zay Péter.

Lázár szolidaritásiadó-javaslata jó, de az ördög a részletekben rejlik

Lázár János nemrég javasolta, hogy a szolidaritási adó 20 százaléka maradhasson az önkormányzatoknál, ha azt út- vagy járdafelújításra fordítják. Márki-Zay szerint azonban erről nem történt kormányzati egyeztetés, ez csak egy szóbeli javaslat volt, amit Lázár egy közlekedésinfón mondott el. Lehet, hogy szóban támogatják, de aztán a részleteken elbukik. Ahogyan akár az is előfordulhat, hogy végül csak akkor jár majd a pénz, ha állami utat újítanak fel.

Márki-Zay hozzátette: Hódmezővásárhely évente 700 millió forintot fizet be szolidaritási adóként, de semmilyen visszacsatolást nem kapnak arról, hogy ezt mire használja fel az állam.

Végül úgy fogalmazott:

„Ha fejlesztést akar Vásárhely, akkor a vásárhelyi fideszeseknek is az ellenzékre kell szavazniuk. Mert akkor lesz itt pénz – meg tisztesség is.”

A VTV Időben című hírháttér-műsorát, melynek az elején Márki-Zay Péter a fenti témáról beszél, itt visszanézhetik:

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!