Több forrást és több jogkört kérnek az önkormányzatok
Zalaegerszegen kétnapos ülést tartott a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ). Az eseményről beszámolt Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.
A polgármesterek Gulyás Gergely (Miniszterelnökséget vezető miniszter), Navracsics Tibor (közigazgatási és területfejlesztési miniszter), Lantos Csaba (energetikai miniszter) mellett több államtitkárral tárgyaltak a városaikat érintő problémákat és javaslataikat, melyek kapcsán egy formális tárgyalási folyamat megkezdését javasolták.
A huszonöt megyei jogú város polgármestere egyhangúlag határozott arról, hogy a Szövetség kibővített választmánya rövid időn belül határozza meg konkrét javaslataikat a szolidaritási hozzájárulás felülvizsgálatára; az önkormányzatok kötelező és választott feladatainak újraosztására különös, de nem kizárólagos tekintettel a tömegközlekedés finanszírozásának kérdésére; a Versenyképes Járások Program idei tapasztalatai alapján annak igazságos felülvizsgálatára; illetve a közétkeztetés helyzetének rendezésére.
Márki-Zay Péter kiemelte: felháborító, hogy Hódmezővásárhely egy fillért sem kapott a járásnak járó 500 milliós keretből, ahogy Nagykanizsa is csak 50 milliót, azt is egy állami feladatra (mentőállomás fejlesztése). A fideszes városok mind lakosságarányos, vagy ahhoz közeli részesedést kaptak, az ellenzékiek jóval kevesebbet – írta Vásárhely polgármestere.
Márki-Zay irigylésre méltónak nevezte a zalaegerszegi állapotokat: a látványos fejlődést, az oda érkezett kormányzati forrásokat és nyugati beruházásokat (nem kínai és nem akkugyár, hi-tech, versenyképes munkahelyek, mint az önvezető autókat tesztelő pálya, a mesterséges intelligencia és a dróntechnológia vállalatai), valamint a helyi közgyűlésben uralkodó korrekt politikai légkört.
Ha ilyen lenne egész Magyarország, bizonyára kevesebben akarnák a kormány bukását… Különösen elkeserítő belegondolni, hogy Hódmezővásárhely hova fejlődhetett volna, ha az előző 35 év vezetői nem a saját zsebüket tömték volna, hanem hasonlóan használták volna ki kormányzati kapcsolataikat a város iparának és oktatásának fejlesztésére…
– vonta le a következtetést Márki-Zay, majd hozzátette, többek között azért kell rendszert váltani jövő áprilisban, hogy ne csak néhány szerencsés nyugat-magyarországi település élhessen ezen a színvonalon.

Hozzászólások lezárva.