Szombaton délelőtt koszorúzták meg a katolikus temetőben lévő, majd a zsinagóga falán elhelyezett emléktáblát. Az utóbbi helyszínen a mai rasszizmus veszélyeire is felhívták a figyelmet az emlékezők.
Tovább a cikkre!
Számszerűsítették a gyorshír szolgálat oldalon mennyi minden történt a viharkárok felszámolása érdekében. A posztból kiderül, hogy most éppen Kertvárosban dolgoznak gőzerővel. A Kertváros képviselője az önkénteseknek is köszönetet mondott,!-->…
Tovább a cikkre!
60 éves a Mártélyi Alkotótábor, ennek állítottak emléket. Ünnepélyes keretek között ültettek egy fát, Vásárhely polgármesterével közösen.
A holtág partján 1965 óta minden nyáron összegyűlnek a képzőművészek, hogy a természetközeli!-->!-->!-->…
Tovább a cikkre!
Kecskés Fanni, a Belváros képviselője számolt be facebook-oldalán az elmúlt napok munkájáról, egyúttal cáfolta a Fidesz-sajtó azon állítását, miszerint Márki-Zay Péter izomláz miatt nem vett részt az akciókon.
A Berényi Károly!-->!-->!-->…
Tovább a cikkre!
Az egykori M1-es „műsorvezetőnek" végre olyan szavak is elhagyták a száját, amiket nem csak felolvasott, de még ezt is le kell, hogy tagadja, ráadásul a kifogást is maximum a rendszeres nézői fogják elhinni.
Tovább a cikkre!
Tizenöten keresték fel mai városházi fogadóóráján Márki-Zay Pétert; a legtöbben szociális és lakhatási ügyekben fordultak hozzá, de birtokvédelemhez is kérték a város segítségét.
Tovább a cikkre!
Az 1919-es román megszállás hódmezővásárhelyi mártírjaira emlékeztek péntek délelőtt az áldozatok emlékművénél. 106 esztendővel ezelőtt 56 ártatlant gyilkoltak meg városunk polgárai közül. Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly!-->…
Tovább a cikkre!
Az ATEV vásárhelyi telephelye elől jelentkezett be Márki-Zay Péter polgármester, követelte, hogy azonnal állítsák le a szagkibocsájtást. Szerinte akárcsak az MNB-alapítványoknál Matolcsyék esetében, úgy itt is átláthatatlan a nyereség és!-->…
Tovább a cikkre!