sajatbanner

Augusztusban csökkent az infláció, csakhogy nem ezt érezzük

Annak ellenére, hogy három és féléves mélypontra, 3,4 %-ra csökkent az infláció a nyár utolsó hónapjában, továbbra is magas árakkal szembesülhetünk a boltokban – derül ki a KSH friss jelentéséből.

A szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak, a ruházati cikkek ára 4,5 százalékkal emelkedett, a dohánytermékeké 3,8 százalékkal kerül többe, az élelmiszerekért pedig átlagosan 2,4 százalékkal fizetünk többet, mint egy éve augusztusban. Például a liszt 27,7, a csokoládé 10,6, az étolaj 5,5 a sertéshús 3,4%-kal magasabb áron kapható.  Jó hír viszont, hogy a száraztészta ára 8,1, a tojásé 7,9, a tejtermékeké 5,7 %-kal csökkent. 

Éves összevetésben tehát az látható, hogy az árak már nem nőnek olyan ütemesen, ez viszont nem jelenti azt, hogy a boltokban ne kellene mélyen a pénztárcánkba nyúlni. 2024 elején közölte a KSH, hogy tavaly éves szinten 17,6 százalék volt az infláció, melyen belül az élelmiszerárak még ennél sokkal többel, majdnem 26 százalékkal nőttek. Az infláció növekedési üteme az utóbbi hónapokban valóban csökkent, az árak azonban nem, ahogy az Az én pénzem pénzügyi portál friss cikkéből is kiderül.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!