A nemzetpolitikai toposzok és a kőkemény valóság csaptak össze Tusványoson

A látványos presztízsberuházások és a bőkezű budapesti támogatások mögött a határon túli magyar közösségek törékenyebbek, mint valaha – derült ki a 35. tusványosi szabadegyetem nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol a fideszes sikertörténetek és etnopolitikai klisék megszokott sorozatát Bárdi Nándor történész kőkemény és őszinte szakmai diagnózisa törte meg, szembesítve a határon túli politikai elitet a Budapestnek való teljes alárendelődéssel és a helyi társadalomépítés hiányával.

A 35. bálványosi szabadegyetem nemzetpolitikai kerekasztala a Kárpát-medencei magyar közösségek legfontosabb közös fórumaként indult, ám az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is nagyrészt a jól ismert kormánypárti narratívák és politikai klisék mentén zajlott a Telex tudósítása szerint.

A rendezvényen a határon túli magyar politikai elitek és az anyaországi kormánypártok képviselői ültek asztalhoz, míg a legmeghatározóbb szereplők, így Orbán Viktor és Kelemen Hunor távol maradtak a vitától. A beszélgetés első fele a megszokott mederben folyt: a résztvevők egymás után sorolták a sikertörténeteket, a beruházásokat és a támogatásokat, miközben a jelenlévők kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak, átvitt értelemben a politikai lojalitásért és a szavazatokért.

A kerekasztal politikai felszólalói a súlyosbodó regionális problémák ellenére is igyekeztek saját sikereiket domborítani. Orban Dušan a legkisebb lélekszámú muravidéki közösség intézményi stabilitását dicsérte, míg Brenzovics László a kárpátaljai magyarság drámai és megrázó helyzetéről, a háborús pusztításról, a százezres elvándorlásról és a népesség felére zsugorodásáról számolt be. A felvidéki Magyar Szövetség elnöke, Gubík László elismerte, hogy a közösség 2020 óta parlamenti képviselet nélkül van, és nyíltan kimondta, hogy Robert Fico bár Orbán Viktor szövetségese, de a felvidéki magyaroknak nem barátja, ezért a párt már a liberális szlovák ellenzékkel is egyeztet. A vajdasági Pásztor Bálint a széles kormányzati pozíciók megszerzésével és egy új, fiatalokat célzó „hazaváró” programmal büszkélkedett. Erdélyi részről Antal Árpád (RMDSZ) az önkormányzati sikereket emelte ki, és hangsúlyozta, hogy az etnikai politizálásnak nincs alternatívája, míg Zakariás Zoltán (Erdélyi Magyar Szövetség; EMSZ) éppen a politikai pluralizmus felszámolását, a civil szféra kiszolgáltatottságát és a lakosság körében növekvő közönyt bírálta. Az anyaországi részről Semjén Zsolt és Németh Zsolt a kettős állampolgárságot és a Határtalanul programot méltatták, utóbbi pedig arra kérte a résztvevőket, hogy a magyarországi pártpolitikai csatározásokat (utalva a Tisza Pártra) ne exportálják a határon túlra. Példaként az erdélyi Tisza Szigeteket és egy állítólagos pártszerveződést emlegetett.

Az öntömjénezés után Bárdi Nándor történész éles kritikával illette a jelenlegi nemzetpolitikai irányvonalat, rámutatva, hogy bár a határon túli közösségek forrásokkal jól ellátottak, ámde strukturális válsággal küzdenek. Kiemelte, hogy az alulról jövő építkezést felváltotta a Budapestről irányított politikai lojalitás, ami alárendelte a helyi érdekeket az anyaországi illiberális modellnek.

Bárdi bírálta a támogatási rendszer átláthatatlanságát, megjegyezve, hogy a források döntően egyedi döntéseken, nem pedig szakmai pályázatokon alapulnak, ami kliensrendszert hozott létre. Szerinte a nemzetpolitika nem helyettesítheti a kisebbségpolitikát, és a propaganda helyett valódi közösségszervezésre, valamint a szakmai alapok megerősítésére van szükség a tartós fennmaradáshoz.