Vásárhelyre érkezett a Máltai Szeretetszolgálat vándorkiállítása
Schumicky András, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tagja elhozta a vásárhelyi máltaiak Serháztéri központjába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójának, a korán elhunyt Csilla von Boeselagernek a mellszobormásolatát is. Németországból szombaton egy kamionnyi, azaz 40 tonna adományt vártak.
Leginkább a páneurópai piknik előtti időket – azaz azt az időszakot, amikor a keletnémet turisták előbb a budapesti NSZK-követségen kértek menekültstátuszt, majd a Sopronnál végül megnyitott határon át távoztak Ausztriába, hogy onnan eljussanak az akkori Nyugat-Németországba – ábrázolják azok a fotók, amelyeket vándorkiállításként hozott el a vásárhelyi máltaiak Serháztéri központjába Schumicky András, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tagja. Márki-Zay Péter polgármesternek, Mérai Józsefnek a vásárhelyi máltaiak vezetőjének és csapatának személyes élményeit idézte fel az akkor történtekről, illetve azoknak a segítőknek a szerepéről, akik végül Csilla von Boeselager és Kozma Imre atya összefogásának és elhivatottságának köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai lettek.
– 1987-ben találkozott két nagyszerű ember, Csilla von Boeselager és Kozma Imre atya, az isteni gondviselésnek köszönhetően. Csilla akkor érkezett Magyarországra, hogy megtudja, hogyan tudna segíteni. Először az esztergomi bíboroshoz fordult. A találkozó azonban nem úgy alakult, ahogyan remélte, ezért meglehetősen letörten távozott. Találkozott Ugron Béla barátommal, akit egy apáca ismert fel, és megkérdezte, mi történt, miért ilyen szomorúak. Béla elmondta, hogy Kozma atyával kellene találkozniuk, de azt sem tudják, hol találják. Az apáca erre azt válaszolta, hogy ő ismeri, és megadta a telefonszámát. A történetben az is különleges, hogy akkoriban még úgynevezett ikertelefonok működtek, amelyeket ma már kevesen ismernek. Csilla felhívta Kozma atyát, aki szinte azonnal felvette a telefont, ami akkoriban egyáltalán nem volt magától értetődő. Megbeszéltek egy találkozót, és ettől a pillanattól kezdve gyakorlatilag elindult a szeretetszolgálati munka. Eleinte még nem hivatalos keretek között működött a segítségnyújtás, de már érkeztek a kamionok. Fiatalemberként az volt a feladatom, hogy amikor megjött egy szállítmány, megszervezzem a lepakolását és a raktározását. Így már 1987-ben bekapcsolódtam az első adományszállítmányok fogadásába, bár akkor még fogalmam sem volt arról, ki az a Csilla von Boeselager. Egyszerűen jött a kamion, nekünk pedig le kellett pakolnunk – idézte fel a történetet Schumicky András.

Hozzátette, hogy 1989-ben nyílt lehetőség arra, hogy két, egyenként ötfős csoport kiutazzon Lourdes-ba.
– Az egyik csapatot én vezettem, mert akkoriban még nem mindenkinek volt autója, nekem viszont már volt. Nagyon mély lelki élményt jelentett, hogy a német máltaiakkal és a betegekkel együtt lehettem. Ez különösen meghatározó volt számomra. Amikor 1989 augusztusában elkezdődött a keletnémet menekültügy, számomra nem volt kérdés, hogy a munkámat félretéve segítek. Németül viszonylag jól beszéltem, ezért sok helyen tudtam közvetíteni és közreműködni. Ahogy a német mondás tartja, én voltam a Mädchen für alles, vagyis a mindenes. Nem lehetett pontosan meghatározni, mi az én konkrét feladatom, ott segítettem, ahol szükség volt rám. Így kerültem bele a keletnémet menekültek megsegítésébe is.
1994-ben Melocco Miklós szobrászművész a család kérésére szobrot készített Csilla von Boeselagerről. Az eredeti alkotás a család kastélyában található, de az emberek többségéhez így nem jut el az üzenete. Csilla halála után több mint tizenöt évvel később ezért küldetésének érezte, hogy a szobor köztéren is megjelenjen. – Az első szobor a szülőfalumban Pátyon készült el, carrarai márványból. Egy másolatot készítettünk belőle, a második pedig Miskolcra, egy idősek otthonába került, ahol dr. Csiba Gábor állíttatta fel mintaprojektként.
– Csilla számára különösen fontos ügy volt az idősek támogatása. Pátyon valósult meg az első idősek otthona, és ott nevezték el róla az első utcát is. Később rájöttem, hogy nem tudok mindenhová carrarai márványból készült másolatot készíttetni, ezért gipszmásolatok előállítását találtam ki. Ez viszonylag egyszerű technológia, így minden olyan helyre szeretnék eljuttatni egy Csilla-szobrot, ahol ő személyesen is járt, és ahol részt vett a szervezet megalakulásában. Vásárhely is ilyen helyszín, ezért is hoztam el a szobrát ide.
A vándorkiállítás is ehhez kapcsolódik. A szervezet mára óriásira nőtt, közel hétezer alkalmazottja van, az emberek jelentős része azonban nem feltétlenül ismeri a máltai szellemiséget. Szeretném megmutatni a kezdeti lendületet és lelkesedést, azt, hogy miért olyan különleges hely a Máltai Szeretetszolgálat azok számára, akik ott dolgoznak. Azért, mert 1989-ben néhányan a tudatlanok bátorságával belevágtak a keletnémet menekültek megsegítésébe. Évtizedek teltek el azóta, de Imre atya és Csilla szellemisége egyaránt mély nyomot hagyott bennem. Nagyon sokat köszönhetek Csillának is, többek között azt tanultam meg tőle, hogy minden ember egyenlő. Teljesen mindegy, hogy valaki köztársasági elnök, miniszterelnök, miniszter vagy éppen egy rászoruló hajléktalan. Ugyanolyan figyelmet érdemel.
– Csilla a legkisebb kérésre is odafigyelt. A találkozóinkon jegyzetelt, bár a legtöbb részletre fejből is emlékezett. Később aztán visszakérdezett: Szepi, azt a pulóvert eljuttattad XY-nak? Ha nem, akkor intézzem el. Nála minden kérés fontos volt. Természetesen más jellegű segítségre volt szükség, ha például egy kórházigazgató kért egy kamionnyi ágyat, de a figyelem mindenkinek ugyanúgy járt. Ez a két ember, Imre atya és Csilla volt az, aki alapvetően meghatározta az életemet – mondta Schumicky András, aki gyermekeit már kicsi korukban bevonta ebbe a munkába. Tevékenységét elismerve máltai lovaggá is ütötték.
– Különleges elismerés volt számomra, amikor lovaggá ütöttek, bár hozzáteszem, hogy én magam nem akartam az lenni. Az addigi munkámat és a tevékenységemet ismerték el azzal, hogy felkértek a lovagrendbe való belépésre. Ez azért is különleges, mert nem a szokásos módon történt. A második felkérés alkalmával a nagymester leültetett, elém tett egy üres papírt, és azt mondta, hogy diktálja, mit kell ráírni. Így kerültem be a rendbe. A lényeg azonban nem a cím, hanem az, hogy a hit védelme és a rászorulók segítése szellemében minél elkötelezettebben végezzem a munkámat. Ezt értékelte az akkori nagymester is. Külön öröm számomra, hogy Imre atya utódja, a jelenlegi elnökünk is a máltai rend tagja. Ma már sokkal szorosabb az együttműködés a Szeretetszolgálat és a Máltai Lovagrend között. Azt szeretnénk erősíteni, hogy egyetlen máltai közösség vagyunk. Attól, hogy én a lovagrend tagja vagyok, nem vagyok több másoknál, hanem éppen több felelősségem van, és segítenem kell a szeretetszolgálati munkatársak tevékenységét. Nem különálló szervezetekről van szó, hanem egy egységről, amelyet a hit védelme és a rászorulók szolgálata köt össze – összegezte.

Azt is elmondta, hogy a Szatmárnémetiben dolgozó máltaiak fantasztikus csapata minden év novemberében, az Önkéntesség Világnapjához kapcsolódva meghirdet egy önkéntes maratont, amelynek időtartamát minden évben egy órával növelik.
– Most már 29 óránál tartanak, és több mint 300 önkéntes csatlakozik a kezdeményezéshez. Előre megtervezik, hogy ki mikor vállal szolgálatot, tehát nem arról van szó, hogy mindenkinek 29 órán keresztül kell önkénteskednie, hanem arról, hogy a résztvevők egymást váltva biztosítják a folyamatos jelenlétet. Németországból is érkeztek önkéntesek, öten. A bátyámmal együtt kimentünk Szatmárnémetibe, majd onnan adományokkal továbbindultunk Kárpátaljára, Técsőre, ahol megnéztünk egy projektet. A bátyám egyébként még Szatmárnémetiben van, ahol hamarosan véget ér a 29 órás maraton. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a német barátaim is, akik jelenleg úton vannak, és hozzánk tartanak. Fontos tudni, hogy este 11 órakor indultak el Vásárhelyre a kamionnal, miután befejezték a munkájukat. Nem ráérős emberekről van szó, hiszen vasárnap már indulnak is vissza. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy rendszeresen vállalják ezt, és eljönnek hozzánk. Vasárnap egy másik bajor csapat is érkezik. Körülbelül 80 év körüli emberekről beszélek, akiket szintén a keletnémet ügy révén ismertem meg. Ők négy tonna élelmiszert hoznak, amelyet hétfőn szeretnénk kivinni Kárpátaljára. Vagyis ezen a héten még egy adományszállítmányt kell eljuttatnunk oda – vázolta a szervezet tagjainak jótékonysági munkáját.

Hozzászólások lezárva.