Tükörsima útburkolatot kap a megújuló Klapka utca


Hétfőn megkezdődött a Klapka utca felújítása Susán városrészben. Az út teljes hosszában új burkolatot kap az idei 11 útszakaszt megcélzó felújítási hullám keretében, a héten pedig elkezdik a Rekettye utca megújítását is. A városrészt érintően a közeljövőben számítani lehet munkálatokra a Püspök utcában is. A város önerőből hajtja végre a fejlesztéseket, csak a Klapka utcára 12 millió forintot költöttek.

Hétfőn elkezdték a Klapka utca aszfaltozását. Az eddig nehézkesen járható, 230 méter hosszú út teljes hosszában megújul, amire már jó ideje igény is volt a környéken. Az utcában hétfőn délelőtt az úthenger hangosan zúgva jelezte, hogy gőzerővel folyik a munka.

Csak a Klapka utca egy 12 millió forintos felújítás, amiben benne van az itt található rövid köz, a Klapka köz is, amit szintén aszfaltoznak. A Klapka keskeny utca, a két szélén majd zúzottkő padkát is kap, amivel meg lesz erősítve, tehát tényleg egy szép, korszerű módon újul meg. Tizenegy szakaszt újítunk meg idén, saját forrásból” – árulta el Márki-Zay Péter polgármester.

A város fontossági sorrendet állított fel az útfelújításokban, azaz a forgalmas, rossz állapotú utcákkal kezdik a javítást. A Klapka utca tipikus példája volt ezeknek az utaknak, hamarosan azonban bukkanók nélkül lehet majd végiggurulni rajta.

Egy vásárhelyi lakó, aki sokszor hajt át az utcán autójával, üdvözli az aszfaltozást.

Örülünk neki, mert időszerű volt már. Elég rossz állapotban volt, úgyhogy jó lesz, hogy megcsinálják. Sok lett az autó errefelé. A fiatalok is babakocsikkal meg hasonlókkal közlekednek rajta” – mondta Szűcs Imre, akinek éppen a Klapka utcában volt dolga.

A polgármester elmondása szerint még a héten megkezdődik a szintén rossz állapotú Rekettye utca felújítása, ahogy a Püspök utca is hamarosan új útburkolatot kap, amelyre ugyancsak ráfér már a renoválás.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!