sajatbanner

Tortával és ajándékokkal is meglepték a Sportok Éjszakája résztvevőit

Pénteken éjszaka majd’ százötvenen vettek részt a Sportok Éjszakája programban a vásárhelyi Somogyi-dombnál. A résztvevők kipróbálhatták a különböző, főleg a jóga különféle változataiból álló sportágakat, de rácsodálkozhattak a hawaii tánc bemutatóra, a légtornára vagy a kangoo jumpra.

Nem kis fába vágta a fejszéjét Búzás József jógaoktató és Gera Andrea, a Nippon Zengo vezetője, amikor elhatározták, hogy felélesztik a Vásárhelyen éveken át rendszeresen zajló, majd megszűnt Mozgás Éjszakája rendezvénysorozatot. Az ötletet tett követte, majd csatlakozott hozzájuk a város sportoktatóinak nagyobb része, így rendezték meg pénteken este 7-től a Sportok Éjszakáját, amelyen zömében különféle sportolási formákat próbálhattak ki az érdeklődők, teljesen ingyen. Illetve nem csak a Somogyi-dombnál, ahol tegnap este 7 után mintegy 150 érdeklődő jelent meg, hogy részt vegyen a programon. Volt gerinctorna, hawaii tánc bemutató gerinctréning, gerincjóga, hawaii tánc, kangoo jumps, stresszoldó jóga, balett, kettlebell, légtorna és alakformáló jóga -a fáklya- és mécsesfényes helyszínen.

Fáklya és mécsesfénynél zajlott a program

– A jóga engem teljesen kikapcsol és át is mozgat – árulta el a már nyolc éve jógázó Kovács Julianna – ezt a mozgásformát választottam arra, hogy kicsit karbantartsam a testemet – tette hozzá azzal, hogy a családja megállapította, hogy a jóga után milyen nyugodtan megy haza.

Mind Búzás József jógaoktató és Gera Andrea, a Nippon Zengo vezetője – a program szervezői – azt mondták, hogy annak idején nagyon szeretették az Egészséges Vásárhely Program által szervezett Mozgás Éjszakáját, s mert az időközben megszűnt, szerették volna feléleszteni annak hagyományát, s kezdték szervezni a programot abban a tudatban, hogy csak öt-hat oktató csatlakozik majd hozzájuk nagy meglepetésükre végül tizenöten lettek. Gera Andrea egyébként elhozta a karate aerobikosait, csakhogy a felettébb szemérmesnek bizonyuló hölgyek nem szerették volna elmondani, miért vonzotta őket ez a látványos küzdősport. Viszont megmutattak néhány meglepetősen látványos ütő-rúgó technikákból álló gyakorlatot.

Kiscsoportokban gyakoroltak a résztvevők

Az egyik különleges bemutatót is tartottak, mégpedig a hawaii táncot. – Nem nagyon ismerik idehaza a hawaii táncot, a filmek alapján sokan azt gondolják, hogy azt a lányok toplessben vagy félbevágott kókuszdió melltartóban és főszoknyában járják, de nem – árulta el Rostás Viktória, aki Budapesten és Bécsben, illetve online tanulta meg ezt a mozgásformát. – Ez a tánc sem sport, de komoly edzéseken vesznek részt a táncosok. Vannak olyan táncok, amelyekhez komoly hasizomra van szükség. Aki hawaii táncot jár, az történeteket mesél el vele. Én lágyabb zenéket választottam, amitől a táncos kap egy lelassulást. A táncos kap a táncon keresztül kap egy megtisztulást, a hawaii táncosoknak ez erősen spirituális, de a gyászra szóló tánc a gyászfeldolgozást is segíti – fogalmazott.

A rendezvény résztvevői ajándékokat is kaptak, az Innovatív Sportok Egyesülete pedig egy tortával avatta az új, hordozható légtorna-keretét.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!