2019 óta rendezik meg a kopáncsi találkozót a tanyamúzeumban, ahol az egykoron a területen élők évről évre találkoznak, és felidézik, hogy is zajlottak a mindennapok Kopáncson a gyerek-, illetve fiatalkorukban. A rendezvényen Berényi Géza, volt kopáncsi pedagógus egy saját maga írt humoros történetet olvasott fel a nosztalgiázóknak, majd az egyik versét is elszavalták. Az esemény záróetapja az eltávozott kopáncsiak előtt tisztelgő emlékoszlop megkoszorúzása volt.
Kellemesen telt ma délután a kopáncsiak találkozója a tanyamúzeumban. Az immáron nyolcadik alkalommal megtartott összejövetelen szívélyesen üdvözölték egymást a résztvevők, és együtt emlékeztek a közös, Kopáncson eltöltött éveikre, ami egész pontosan Nagyszigetet, Felső-Kopáncsot, Alsó-Kopáncsot és Farkirétet foglalja magában.
„Minden évben, nagyjából 70-en, 80-an összejövünk, sokakkal csak itt találkozunk, utána legközelebb pedig jövőre, mert addig nem is találkozunk egymással. A kopáncsi rész volt a hatodik dűlőtől a tizedik dűlőig a legsűrűbben lakott terület, mert ez egy nagyon szikes rész volt. A régi parasztemberek a tanyáikat ideépítették, és a jó földet pedig csak művelték, mert ott termett meg a kukorica, a búza. Itt inkább gyep volt, tehát állatokat legeltettek rajta” – árulta el Hős Imréné Nagy Sára, az egyik szervező és a rendezvény koferansziéja. Hozzátette, a felső-kopáncsi iskola volt az első intézmény, ami megnyitotta a kapuit a tanyavilágban; már az 1880-as évek végétől működött, és nagyon sok tanulója volt. A tanyamúzeumtól nagyjából másfél kilométerre található, és a legtöbben, akik összegyűltek a találkozón, oda jártak iskolába.
„Van most is egy tanárunk, aki itt van velünk. Ő még aktívan jön, de a többiek már nincsenek” – mondta szomorúan Rákos Jánosné Tóth Matild, egy másik szervező. „Itt nőttem fel, és itt is laktunk sokáig. Mikor férjhez mentem, még azután is, majd a városba kerültünk. A gyerekeim kicsi korukban itt éltek, az iskolát viszont már Vásárhelyen kezdték meg, de még mindig emlegetik, hogy milyen jó volt itt lakni. Folyamatosan tartjuk a hagyományt, és kijárunk ide. Jó a csapat, sokan vagyunk. Évente mindig összeülünk és megbeszéljük, hogy mikor legyen a találkozó” – osztotta meg velünk kopáncsi emlékeit és a találkozó szervezésének menetét Rákos Jánosné.
Varga Imrét élete meghatározó élményeinek nagy része Kopáncshoz fűzi.
„Minden érték, ami fellelhető bennünk, talán innen gyökerezik. Bevallom, nem szerettem ide kijönni, mert azt hittem, nem szeretek visszanézni. Ez a harmadik alkalom, hogy itt vagyok. Egyfelől hektikusak az élményeim, mert nem tudunk úgy másnap felébredni, hogy ott folytatjuk, ahol anno abbahagytuk, mert az elmúlás rányomja a bélyegét erre erősen, másrészt viszont nagyon jó, amikor rájövünk, hogy messze sem vagyunk egyedül. Jó kapcsolódni, jó, amikor fél szavakból is megértjük egymást. Ez az egésznek a lényege, tulajdonképpen egy laza csapatjáték” – fogalmazott Varga Imre a találkozóval kapcsolatosan.
A rendezvény résztvevői először elénekelték a Himnuszt, majd egy perces néma csenddel megemlékeztek az elhunyt kopáncsi ismerőseikre, barátaikra, családtagjaikra is. Berényi Géza tanító – aki annak idején sokakat oktatott a kopáncsi iskolában – minden évben készül saját versekkel, elbeszélésekkel, amikkel gyakorta megörvendezteti a nosztalgiázókat. Nem volt ez másképp idén sem, ezúttal a Kopáncsiak beszélgetnek című humoros novelláját olvasta fel, ami sokakat jókedvre derített, ezt követően pedig az egyik saját verse is elhangzott Zsadányi Ernőné előadásában.
Zárásként – a hagyományokhoz híven – megkoszorúzták az egykor Kopáncson élő, eltávozott emberek tiszteletére, 2019-ben felállított emlékoszlopot.
A menetrend szerint lezajlott program után kötetlenül beszélgettek az emlékezők, akik süteményeket és innivalót is hoztak magukkal, hogy azokat megosszák egymással.
Hozzászólások lezárva.