Térfigyelő kamerákat telepítenek a Szabadság térre

Az első ütemben három kamera is felszerelésre kerül, és megkezdődik a közvilágítás cseréje is – hangzott el Jovány Gyula és Gyöngyösi Ferenc szerda esti, a Csúcsi Olvasókörben rendezett fórumán.
– Elindult a kátyúzás a városban, miután az önkormányzat két évre szerződést kötött a munka elvégzésére egy vállalkozással. Ha azt észlelik, hogy az önök utcájában már jártak a kivitelezők, de mégis maradt kátyú, jelezzék, hogy a kivitelezők visszatérjenek – mondta a fórumon Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, települési képviselő. Hozzátette: az elérhetőségeit tartalmazó hűtőmágnest már korábban bedobta a választókörzete összes postaládájába, és minden őt megkereső lakót visszahív.
Azt is elmondta, hogy jelenleg városszerte zajlik a fűnyírás. Míg tavaly mindent tarra vágtak, és ezért a nagy melegben ki is égett a fű, most nem vágják olyan rövidre – sőt, lesz, ahol nagyobbra engedik nőni. Elárulta, hogy ősszel nagyobb faültetés kezdődik a városban, több millió forintból. – A választókerületi költségkeretből a Mester utcai focipálya hálóját készítik el – tette hozzá. Majd bejelentette: a Csúcsi Kertbarátkör és a Csúcsi Olvasókör is pályázott, és nyert a civil szervezetek városi pályázatán. Ezek a szervezetek mozgatják meg a legtöbb embert.
Gyöngyösi Ferenc beszámolt arról is, hogy nagyon sikeres volt a sörfesztivál, amelyet augusztus 15–20. között követ majd a borfesztivál. Nagy sztárok és helyi zenekarok lépnek majd fel. Az előbbiek nevei még nem publikusak – bár a jelenlévő érdeklődőknek elárulta, – míg az utóbbiak a Hódíts a hangoddal! helyi tehetségkutató legjobbjai közül kerülnek ki.

Elmondta, hogy nekilátnak a buszmegállók rendbetételének. Azt is megemlítette, hogy a több mint húsz éve nyitott nyugdíjas lakóparkban ma már nincs üres lakás, sőt, várólistán szerepelnek azok, akik szeretnének oda bejutni. Szót ejtett a Petőfi utca 6-tal kapcsolatos kötélhúzásról is: ezzel kapcsolatban csütörtökön írják alá a szerződést a református egyházzal, a korábbival azonos feltételekkel. Elmondta, hogy a város bővíteni szeretné az itt működő játszóházat. Beszélt a Versenyképes Járások Program Vásárhelyt hátrányosan érintő történéseiről is.
Jovány Gyula képviselő bejelentette, hogy szeptemberre ígérik a nagy teljesítményű közvilágítási lámpák felszerelését és a kamerarendszer telepítését. Az utóbbi első lépéseként három fix kamerát helyeznek ki. Ezek elhelyezésére a 78., a 83. és a 84. számú ház előtti tér is szóba jöhet. Az első körben három kamerát telepítenek. A körzetbe ígért kutyafuttató építését egyelőre jegelik, az ingyenes internet bevezetését azonban jövőre szeretnék megvalósítani – ennek már készülnek a tervei.
Az érdeklődők közül többen a közlekedést akadályozó, vagy zavaró, túlnőtt utcai növényekre panaszkodtak. Volt, aki Fekete Ferenc boltjához szeretne ruha- és üveggyűjtő konténert. Akadt olyan is, aki a Jókai és Szántó Kovács János utcai „kívánságlámpára” panaszkodott. Egy másik hozzászóló elmondta, hogy egy kis utcában lakik, s maga sem gondolta volna, hogy ott is kátyúztak – mégis megtették. Olyan észrevétel is elhangzott, amely a Szabadság tér 80. szám előtti úttest melletti betoncsíkot kifogásolta: ott egyesek rendszeresen leülnek beszélgetni, hangoskodni, iszogatni. Kérték, hogy vizsgálja meg a város, van-e ennek a betonelemnek funkciója, s ha nincs, szállítsák el.
Egy asszony napvitorlát kért a Szabadság téri játszótér lánchintájához. Ennek elhelyezése előtt Gyöngyösi Ferenc nem látott akadályt. A felvetett problémákat feljegyezték, és a város – ahol tudja – orvosolja is azokat.
Hozzászólások lezárva.