160 embert is elküldhetnek a közmédiától
Megkezdte a tárgyalásokat a közmédia a munkavállalói képviselőkkel a tervezett csoportos létszámcsökkentésről – erről az MTVA tájékoztatta szerkesztőségünket. A folyamat legfeljebb 160 munkavállalót érinthet, a végleges létszám azonban az egyeztetések eredményétől függ.
Az MTVA közlése szerint a közmédia megbízott vezetése egy átfogó átvilágítás során másfél évtizedes kettős szervezeti struktúrát, párhuzamosan működő egységeket, valamint túlárazott, teljesítés nélküli szerződéseket tárt fel. Ezek felszámolása a tájékoztatás szerint eddig 20 milliárd forintos működési költségmegtakarítást eredményezett. A szervezet átalakítása után a munkáltató álláspontja szerint a valós feladatokhoz igazodó létszámra van szükség.
A munkáltató a Munka Törvénykönyvében előírt eljárásnak megfelelően tájékoztatta a Központi Üzemi Tanácsot, a telephelyi üzemi tanácsokat és az illetékes állami foglalkoztatási szervet. A tárgyalásokba a kollektív szerződés alapján a képviselettel rendelkező szakszervezeteket is bevonták.
A törvényben meghatározott egyeztetési időszak várhatóan november végén zárul. Ezt követően az érintett munkavállalók egyéni, írásbeli tájékoztatást kapnak, munkaviszonyuk megszüntetésére pedig legkorábban az ettől számított 30 nap elteltével kerülhet sor.
Az MTVA szerint a döntéseket objektív szempontok alapján hozzák meg, figyelembe véve többek között az egyes munkakörök megszűnését vagy várható szükségességét, valamint a munkavállalók szakmai tapasztalatát, képzettségét és alkalmasságát. A tájékoztatás szerint az érintettek megkapják a Munka Törvénykönyve és a kollektív szerződés alapján őket megillető járandóságokat. A munkáltató emellett nyitott a következmények enyhítését célzó munkavállalói javaslatokra is.
A közmédia az egyeztetések lezárultával tájékoztatja a nyilvánosságot a folyamat eredményéről. Az egyes munkatársak érintettségéről személyes adataik védelmére hivatkozva nem kíván nyilatkozni.

Hozzászólások lezárva.