Rekordprofitot termelt tavaly a batidai luxusvadászház, de csak Lázárnak fizettek osztalékot

Nagyvonalú üzlettársakat rendelt a sors Lázár Jánosnak, a batidai vadászház résztulajdonosának. A Grosswiese Zrt. tavalyi rekordbevételből ugyanis az elmúlt évhez hasonlóan ismét csak neki juttattak osztalékot, a tulajdonosi arányokat ráadásul teljesen figyelmen kívül hagyva.

Ismét rekordprofitot termelt tavaly a Lázár János résztulajdonában álló Grosswiese Zrt, a batidai luxusvadászház bérbeadását végző cég. 334 millió forint bevétel folyt be a cégbe, majdnem százmillióval több, mint az azt megelőző évben. De 191 millió forinttal a nyereség is rekordösszegűre sikerült. Ezzel a korábbi évek tendenciáit követve ezúttal is az eddigi legsikeresebb évét produkálta a vadászház – írta meg a 24.hu a társaság friss pénzügyi beszámolóját elemezve.

Ahogy többször megírtuk mi is, a vadászházat a miniszternek és családjának földjei veszik körbe, és bár Lázár János sokáig tagadta, hogy övé lenne az köztudatban „batidai kastély”-ként elhíresült ingatlan, vagyonbevallása szerint évről évre egyre nagyobb tulajdonaránnyal, mára több mint 40 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a cégben. De tavaly decemberben szintén innen posztolt közös családi képet, és rejtélyes módon az ide vezető utak is közpénzmilliárdokból újulnak meg – amire persze van hivatalos magyarázat.

Idén 47 millió forintot kapott – egyedüliként – a cég profitjából a miniszter, de tavaly is csak neki fizettek osztalékot, akkor 58 millió forintot.

A Társaság részvényesei egyhangúlag a részvényesi arányoktól eltérő tartalommal az eredménytartalék terhére 47.058.823 forint osztalékot fizet 2025. évben Dr. Lázár János részvényesnek

– áll a közgyűlési jegyzőkönyvben.

Ez azért is érdekes, mert a legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint Lázár János 40,93 százalékban birtokolja a társaságot, miközben a cégbíróság adatai szerint Kulik Jenő ügyvéd tulajdonolja a cég 99 százalékát, mint főrészvényes. E két adatból nyilvánvalóan pedig nyilvánvalóan csak az egyik lehet igaz.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!