Lemondott a KDNP egyik elnökségi tagja, saját bőrén tapasztalta Semjén Zsolt stílusát

Ma már a szélesebb közvélemény szemében a történelmi párt a Párbeszéddel indulhatna egy ligában.

Gaal Gergely, a Kereszténydemokrata Néppárt Pest megyei elnökségi tagja csütörtök délután bejelentette a lemondását. Ugyanakkor a párttagságát megtartja. Az erről szóló videóban azzal indokolta a lépést, hogy nem lenne hiteles a részéről továbbra is kitartani egy olyan vezetőség mellett, „amelynek megláttam legrosszabb arcát és a saját bőrömön tapasztaltam meg a hiteltelenségét és a torzulását”.

Majd Gaal arról beszélt, hogy az országos elnökség legutóbbi ülésén felkérdezte Semjén Zsolt pártelnököt, hogy a mostani kampányban a KDNP tervez-e önálló stílussal, karakterrel és önálló témákkal részt venni. Szerinte így több szavazóhoz tudnának elérni. Gaal szerint a pártelnök erre „megdöbbentően indulatosan, magából kikelve, kontrollt vesztve” személyes vagdalkozásba kezdett. Hozzátette, hogy ez nem az első alkalom volt, de mivel 30-40 ember előtt hangzott el, számára már becsületbeli ügy. Gaal sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt 15 évben a KDNP nem tudott a „hatalomgyakorlás belső egyensúlya” lenni.

Ma már a közvélemény jelentős részének valószínűleg sajnos az afrikai vadászatok, rosszabb esetben kínos magánügyek és ma már esetleg hivatásukat becsülettel végző rendőrségi dolgozókkal szembeni politikai retorziók jutnak eszébe erről a pártról

– összegezte Gaal Gergely Szerinte az elmulasztott lehetőségek pártja lettek. De beszélt arról is, hogy mivel nem sikerült megoldást találniuk az újabb politikai kihívásra, kapkodni kezdtek és belső ellenségeket kezdtek keresni.



Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!