sajatbanner

Lázár János: most a pénzünket kérjük!

A miniszter szerint négy magyar város – köztük Hódmezővásárhely is – jelentős pénzzel tartozik a közlekedési minisztérium alá tartozó Volánbusznak. Tervek szerint be fogják hajtani az adósságot.

„Most nem a menetjegyeket és bérleteket, most a pénzünket kérjük! Csaknem 4.500.000.000 (négy és fél milliárd) forinttal tartoznak a Volánnak az ország legnagyobb bliccelői” – fakadt ki Facebook-posztjában Lázár János, aki a bliccelők alatt azokra a magyar városokra gondolt, ahol – a miniszter állítása szerint – az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. részt vesz a helyi tömegközlekedési feladatok ellátásában, az érintett települések önkormányzatai azonban mégsem fizették ki a szolgáltatást.

A miniszter példaképpen négy várost sorolt fel, köztük Hódmezővásárhelyet is. Lázár János szerint Győr és Nyíregyháza egyaránt 650 millióval, Hódmezővásárhely közel 500 millióval, Salgótarján pedig 350 millió körüli összeggel tartozik a Volánbusznak.

„Nekem teljesen mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésű városról van szó. Mert mindig az utas jár rosszul” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint az említett települések vezetői tartozásukkal nemcsak az országot, hanem egyenesen az utasokat lopták meg. Arra hivatkozik, hogy az önkormányzatok által be nem fizetett, összesen körülbelül 2,1 milliárd forintból 45 új, klímával is felszerelt buszt tudott volna vásárolni a Volán.

Bejegyzését azzal az ígérettel zárta, hogy „a tartozásokat behajtjuk és a Volán autóbusz flottájának továbbfejlesztésére költjük, hogy vidéken, a kis falvakban is könnyebb, gyorsabb és kényelmesebb legyen az utazás.

Hódmezővásárhely már évek óta üzemeltet saját helyi buszközlekedést, így a városon belüli személyszállítást régóta nem a Volánbusz járatai végzik, kivéve a távolsági buszok településen belüli megállóinak esetében.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!