Labdarúgás: bátor küzdelem, de vereség – győztesen távozott az Újpest második csapata Vásárhelyről

Nem sikerült pontot szereznie a Hódmezővásárhelyi FC-nek az NB III. Dél-keleti csoportjának 15. fordulójában. A vásárhelyiek hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedtek az Újpest FC II. együttesétől, amely az első félidőben háromgólos előnyre is szert tudott tenni. Ezt a hátrányt már csak csökkenteni tudta Brlázs Gábor csapata.

A Hódmezővásárhelyi Városi Stadionban rendezett mérkőzésen a vendégek már a 11. percben megszerezték a vezetést Dékei Márk révén. A 34. percben az Újpest II. ghánai csatára, Balladom Prince Manu növelte az újpestiek előnyét, majd a 37. percben Posza Kevin is betalált. Ez ideiglenesen megbénította az addig is alárendelt szerepet játszó vásárhelyieket, de még a félidő előtt feltámadtak, és Gréczi Márton a 43. percben szépített, ezzel vonultak szünetre.

A második játékrészben rohamozott a HFC, kapufát is ért el a csapat. A támadó felfogás eredménye pedig az lett, hogy egy begyakorolt szöglet-figurából Guth Ádám a 80. percben egy gólosra csökkentette a hátrányt.

A hajrában azonban, mivel kitámadott a hazai csapat, a fővárosiak kontrákat tudtak vezetni, az egyik ilyen végén pedig Háromi András a 88. percben megszerezte az Újpest negyedik találatát, ezzel végleg eldöntve a három pont sorsát.

A vereséggel a Hódmezővásárhelyi FC 15 mérkőzés után 12 ponttal a tabella 14. helyén áll, két győzelemmel, hat döntetlennel és hét vereséggel. A vásárhelyiekre jövő héten sem vár könnyű feladat: november 15-én, vasárnap 13 órától a listavezető, az eddigi 15 mérkőzéséből 14-et megnyerő Gyulai Termál FC-t fogadják a Hódmezővásárhelyi Városi Stadionban. Ez lesz a csapat 2026-os utolsó hazai meccse.

Hódmezővásárhelyi FC–Újpest FC II. 2–4 (1–3)

Gólszerzők: Gréczi Márton Péter (43.), Guth Ádám (80.) illetve Dékei Márk (11.), Balladom Prince Manu (34.), Posza Kevin (37.), Háromi András (88.)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!