sajatbanner

Klímát kapott az idősek otthona étkezője

Itt nem csak az ebédet fogyasztják el a Kovács-Küry Időskorúak Otthona lakói, de közösségi rendezvények helyszíne is. Immár nem a nagy melegben kell itt lenniük.

A városi önkormányzat jóvoltából ma szereltek klímaberendezést a Kovács-Küry Időskorúak Otthona ebédlőjébe. Mégpedig olyat, amilyet az áruházakban szoktak, hogy a kellemes hőmérsékletet tudja biztosítani, akár a kinti nagy forróság ellenében is.

A szakemberek ma szerelték fel az ebédlőben a klíma négy beltéri egységét és tették fel az épület tetejére a külsőket.

– Remélhetőleg nagy örömünkre szolgál majd, hogy a várva várt klímát beszerelik a nagy ebédlőnkbe. Ez annyit jelent, hogy a hőség időszakában végre kellemes környezetben tudják majd elfogyasztani az ételt a lakóink, illetve, hogy itt rendezvényeket tudunk tartani a forróság idején is nem csak a hűvösebb időszakokban- mondta Borbély András Ivánné Radinkó Mariann szakmai vezető.

Az ebédlőben egyébként egyszerre körülbelül nyolcvanan étkeznek napjában háromszor. – Klíma nélkül borzalmas volt itt a helyzet, iszonyatosan magas volt benn a hőmérséklet, illetve nagyon magas volt benn a páratartalom, ami nehezen volt elviselhető. nagyon rossz az ebédlő szellőztetési lehetősége is – tette hozzá a szakmai vezető azzal, hogy nagyon szeretnék, ha klíma kerülne később az otthon közösségi tereibe, azaz a folyosókra, a könyvtárra és a betegosztály étkezőjébe, a foglalkoztatótermekre.

A Kovács-Küry Idősek Otthonának tetején egyébként – szintén városi beruházásként – 2021 óta napelemek termelik már az áramot.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!