Kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről
Súlyos baleset történt a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégiumban: egy középiskolás diák vasárnapról hétfőre virradó éjszaka kizuhant az épület ötödik emeletéről. A tanuló életben maradt, állapotát a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.
Nem sokkal éjfél után zuhant ki egy diák a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről. Mint a 24.hu megírta, az esetről közleményben számolt be az oktatási miniszter, aki szerint a gyermek életben van, a mentők stabilizálták az állapotát, és kórházi kezelés alatt áll.
A tankerület azonnal intézkedett, folyamatos kapcsolatban áll az intézmény vezetésével, a kollégium diákjai pedig pszichológusi támogatást kapnak. A miniszter együttérzését fejezte ki az érintett diáknak, családjának és a kollégium közösségének.
Lannert Judit közleményében arra is kitért, hogy az elmúlt években több hasonló eset történt, ami szerinte ráirányítja a figyelmet a gyermekek és fiatalok mentális állapotának fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az oktatásban nagyobb figyelmet kell fordítani a diákok mentális egészségére, és kérte a tankerületet, hogy folyamatosan tájékoztassa a minisztériumot a sérült gyermek állapotáról, valamint a vizsgálat előrehaladásáról.

Hozzászólások lezárva.