Kapitány István ismertette az első gazdasági intézkedéseket

Azt nem ígérhetjük, hogy 100 nap alatt minden hibát kijavítunk, azt viszont bátran ígérhetjük, hogy az első három hónapban a jó irányba kormányozzuk a hajót, amit már a legtöbben érezni fognak – jelentette be a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere szombaton egy videóban.

Kapitány István elmondása szerint van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni, van viszont, ahol csak az első lépéseket tudják megtenni. Azonnal leállítják és felülvizsgálják az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket, ezzel párhuzamosan kialakítják a közpénzek hatékony felhasználását biztosító kereteket.

„Felülvizsgáljuk a vendégmunkások jogi szabályozását, június 1-jétől felfüggesztjük a vendégmunkások behozatalát, felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások keretrendszerét, és új együttműködést építünk fel, ami a magyar állampolgároknak, az államnak és a nagy munkáltató cégeknek is egyaránt kedvez”

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy kialakítják a gazdaságfejlesztés új eszközeit, ami a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését segíti, emellett nekiállnak a felesleges bürokrácia visszavágásának.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!