Emléktáblát kapott a mártírhalált halt vásárhelyi orvosházaspár

Az Ótemplom cintériuma külső falán leplezték le a Szentháromság vasárnapján tartott ünnepi istentiszteletet követően Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Bán Csaba, az Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora a vásárhelyi származású Cseszkó házaspár emlékét megörökítő domborművet.

Ezt megelőzően a templomban Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő és Desirée Bonis, a Holland Királyság magyarországi nagykövete is megemlékezett az Indonéziában kórházat alapító házaspárról.

Az indonéziai Celebesz szigetén alapítottak kórházat, gyógyítottak betegeket, majd a II. világháború alatt sebesülteket Cseszkó Gyula és Eörhalmi Hadady Emma Róza, akik 1930-ban kötöttek házasságot a vásárhelyi református Ótemplomban, majd Hollandiába utaztak, s onnan érkeztek Indonéziába. A házaspár a japán megszállás alatt halt mártírhalált: a feleséget kémkedéssel vádolták, majd a megszállók lefejezték, a férj egy bombatámadásban sérült meg, majd hunyt el. Négy gyermeküket a helybéliek bújtatták, majd egy holland misszió talált rájuk. Az árvákat Vilma holland királynő személyes közbenjárására és költségén a holland királyi udvar taníttatta ki. Indonéziában Cseszkó Gyula emlékére 2022-ben szobrot avattak, s őrzik a vásárhelyi házaspár emlékét.

A mai ótemplomi istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt mondta: – Az egyházunkban is láthatunk olyanokat, akik cédrusként jelentkeztek be valamilyen szolgálatra, de ledöntötte őket az élet, mert hűtlenek lettek Krisztushoz. Láttunk hittudó zseniket, akik elsivárosodtak lelkileg, és láttunk fénylő csillagokat feltűnni – olyan embereket, akik aztán csillaghullást szenvedtek. Ők azok, akik nem követendők. És olyanokat is látunk, akik egyszerű hívek, de ragyogó hűségben meg tudtak maradni. Ők azok, akik engedelmességükkel, áttetsző életükkel megbecsülést szereznek Jézus Krisztusnak és az ő egyházának. Hálát adok Istennek, hogy a Cseszkó házaspár ilyen volt. Egy időre megfakulhatott a hűségük híre – még talán a szülővárosban is. De Isten nem engedi teljesen elfelejteni őket, hanem ébren akarja tartani őket tanulságként, okulásul, biztatásként és példaként. A hozzá hűségesek feledhetetlenségét ígéri megírni – emelte ki.

Desirée Bonis, a Holland Királyság magyarországi nagykövete nemcsak a Cseszkó házaspár történetét idézte fel, hanem hangsúlyozta, hogy Hollandia többször is segített a történelem során a magyarokon. Először az első világháború után, amikor 32 ezer árván maradt, éhező magyar gyermeket fogadott be, majd 1956-ban, amikor négyezer menekültet fogadtak holland családok, majd az 1989-es rendszerváltás után, amikor Magyarország visszatért a demokratikus országok sorába, a NATO és az Európai Unió tagja lett.

– Ezek a történelmi kötelékek összekötnek bennünket, és mi újból és újból megerősítettük barátságunkat, megerősítettük a hollandok és a magyarok közötti kötődést – hangsúlyozta.

Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője megköszönte Hollandiának az elmúlt 500 év során nyújtott segítséget és támogatást, különösen az elmúlt 40 évben.

– Igazából nagy történelmi válságok, kataklizmák, háborúk vagy természeti csapások közepette derül ki, hogy valójában háromféle ember létezik. Először is van a hitvány, aki a maga hasznára igyekszik kihasználni a bajt és a másik szenvedését. Aztán van a csöndes többség, aki igyekszik csupán túlélni a katasztrófát – de úgy, hogy azért ember maradjon az embertelenségben. És van a harmadik típus, a legkisebb és leggyengébb csoport, amelyik a bajban ismerszik meg, mert akkor is segíteni akar. Amelyik képes arra, hogy önmagát mások mögé helyezze, és cselekedjen. Kövesse a hitét, a meggyőződését – még akkor is, ha ezzel az életét, szerettei, hozzátartozói és a rábízott közösség életét veszélyezteti. Ezekből az emberekből kerülnek ki az emberiség, egy-egy ország, egy-egy nemzet, egy kisebb-nagyobb közösség – például egy gyülekezet vagy egy város – példaképei. Ma ilyen példaértékű, kivételes emberekre emlékezünk itt, a főhajtással és a síremlék-állítással – igaz, nem megbocsátható módon – nyolcvan év késéssel. A Cseszkó házaspár története kis híján feledésbe merült. Ennek egyik oka az időbeli és fizikai távolság, a másik pedig a magyar történetírás igazságtalansága és torzításai. Voltak olyan idők, amikor a keresztény hősökre, a keresztyén magyar pár történetére nem illett emlékezni, hiszen nem illettek a szocialista embertípusok közé. A Cseszkó házaspár élete a hit, a hűség, a bátorság és az emberi méltóság példája. A bátorságuk emlékeztet bennünket arra, hogy az önfeláldozás és a felebaráti szeretet nem ismer – és a 21. században sem ismer – határokat – mondta Lázár János.

Molnár János, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke, felidézve a Cseszkó házaspár sorsát, hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a ma élők is megismerjék történetüket.

Elek András főgondnok pedig nemcsak a házaspár történetét felkutatóknak, hanem a domborművet alkotó Kotormán László szobrászművésznek és segítőinek – Kotormán Ábel és Lindner László szobrászművésznek – is köszönetet mondott.

Az istentiszteleten közreműködött az Ótemplomi Zenekar, az Ótemplomi Kórus, a Bethlen Gábor Református Gimnázium kamarakórusa (vezényelt: Csorba Emese), Hegyi Bálint kántor (orgona), Jambrich Virág (hegedű), Nagy Edit (trombita), Vind Maximilián és Harangozó Dorka (ének). Szolgáltak: Kincses Kálmán, Kun Ildikó, Szabó Ákos lelkipásztorok és Beszédes Mária esperes.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!