Elhunyt Kruzslicz István, a Hódmezővásárhelyi Levéltár volt igazgatója
Életének 82. évében meghalt Kruzslicz István történész, a Hódmezővásárhelyi Levéltár egykori igazgatója. A halálhírét lánya jelentette be a Facebook oldalán. A történészről a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltára is megemlékezett.
Kruzslicz István Gábor Hódmezővásárhelyen született. Érettségi bizonyítványát 1962-ben szerezte meg a Bethlen Gábor Gimnáziumban, diplomáját pedig a József Attila Tudományegyetemen orosz-történelem szakos középiskolai tanárként 1969-ben. 1981-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajztanári képesítést is szerzett. Az egyetemi doktorátusi címet 1982-ben kapta meg.
Első munkahelye a Németh László Könyvtár volt, ahol könyvtárosként dolgozott, majd 1969 és 1979 között a Szántó Kovács János Kollégium nevelőtanára, valamint a Frankel Leó Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola óraadó tanára volt. Ezt követően egy tanév erejéig a Bethlen Gábor Gimnáziumban tanított.
1980 és 1986 között Szegeden, a Csongrád Megyei Levéltár központi archívumában dolgozott, majd a Hódmezővásárhelyi Levéltár igazgatója lett. Nevéhez fűződik a tudományos műhelyként és hivatalként egyszerre működő modern archívum megszilárdítása, valamint az archívum átköltöztetése a városházáról a Bajcsy-Zsilinszky utcában található levéltári célokra kialakított épületbe.
1991-ben tíz helytörténész társával létrehozta a Szeremlei Társaságot, amelynek 2004-ig volt a titkára. 1992-ben Pro Urbe díjjal tüntették ki. Helytörténeti munkássága során mintegy 200 publikációja jelent meg. Évekig rendszeresen kiállított szobraival és képeivel a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület képzőművészeti tárlatain és önállóan is.
Helytörténeti munkája során kézbe vette a Hódmezővásárhely története című monográfia szerkesztésének ügyét, továbbá két egyenrangú szerkesztőtársával, Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal együtt szerkesztették többek között a Vásárhelyi Téka című sorozat köteteit, illetve a Szeremlei Társaság évkönyveit, amiken 1996 és 2004 között dolgozott.
Kruzslicz István igazgatósága alatt a levéltár iratanyagaihoz folyamatosan készültek segédletek, illetve folytatódott a város szerveitől a maradandó értékű iratok átvétele is.
2026. április 26-án Kruzslicz István képzőművészeti munkáiból megnyílt az életmű-kiállítása, amely során bemutatták a kötetet, ami a festményeit, szobrait, rajzait és plakettjeit tartalmazza.
Kruzslicz István 81 éves volt.

Hozzászólások lezárva.