A szakadár Ferencz Orsolyát végül kihúzták a DPK-tábor listájáról
Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők – számolt be a Népszabadság. A táborban egyébként maga Orbán Viktor is fellép.
Ferencz Orsolya a lapnak megerősítette, hogy ugyan kifejezetten előadónak kérték fel, telefonon és e-mailben is érdeklődtek, hogy elmegy-e, később azonban azt közölték vele, hogy csak vendégként számítanak rá. A volt űrbiztos ezért úgy döntött, hogy így nincs értelme részt vennie a rendezvényen. A Fidesz egykori országgyűlési képviselője nem tudja, miért változhatott meg a szervezők szándéka.
A politikus a Polgári Demokraták nevű – Fideszből egyelőre még nem kivált szervezet – tevékenységéről azt mondta a Népszabadságnak, hogy jelenleg országos beszélgetéssorozatokon vesznek részt, ahol találkoznak az érdeklődőkkel. Elmondása szerint nem a látványos politikai szereplés, hanem az őszinte párbeszéd a céljuk, a résztvevőket pedig arra biztatják, nyugodtan szakítsák félbe az előadókat, tegyenek fel kérdéseket, és mondják el saját véleményüket.
Ferencz Orsolya a bukott kormánypárt júniusi kongresszusa után azt nyilatkozta, hogy a párteseményen érdemi vitára nem volt lehetőség. A volt űrispán ezt követően Navracsics Tiborral közösen kezdett kalapolni a fideszes pénzembereknél, hogy tartsák életben a NER-es propagandamédiumokat. A nyár folyamán több jel is mutatkozott arra, hogy a két politikus ki fog válni a Fideszből, és saját pártot hoznak létre. A Polgári Demokraták nevű – hivatalosan csak társadalmi kezdeményezés – augusztusban már saját közösségi oldalt és logót is kapott. Nyár végén Ferencz Orsolya hivatalos volt a hódmezővásárhelyi borfesztivál utolsó pódiumbeszélgetésére, ahová végül nem jött el, de a Fidesz frakcióvezetője legalább örül a Navracsics-Ferencz Orsolya páros elszivárgásának.

Hozzászólások lezárva.