Elhunyt Henrik Irén, a Lúdas Matyi és a Vuk alkotója
89 éves korában meghalt Henrik Irén operatőr, gyártásvezető, Dargay Attila rajzfilmrendező özvegye. Férjével hosszú évtizedeken át alkotott a Pannónia Filmstúdió berkeiben, ahol olyan rajzfilmeket készítettek el együtt, mint a Vuk, a Lúdas Matyi, valamint a Szaffi, amely személyes kedvence volt.
Henrik Irén és Dargay Attila közkedvelt és időtálló alkotásain generációk nőttek fel. Tevékenységük nélkül a magyar rajzfilm sem élhette volna virágkorát a ’70-es és a ’80-as években, és nem készülhettek volna el azok a máig széles körben ismert alkotások, amelyek népszerűsége – hazai viszonylatban – vetekedett a Disney-rajzfilmekével.
Henrik Irén 1937-ben született Budapesten. 1956-tól dolgozott kifestőként a Pannónia Filmstúdióban, majd gyártásvezető, segédoperatőr és operatőr pozícióban alkotott. Első fontosabb munkája Macskássy Gyula 1958-as A telhetetlen méhecske című rajzfilmje volt, amelyen gyártásvezetőként dolgozott. Operatőrként többek között a János vitéz, a Vízipók-csodapók, valamint a Gusztáv-sorozat elkészítéséből vette ki a részét. Az évek alatt operatőrködött Csermák Tibor, Nepp József és Ternovszky Béla rajzfilmrendezők mellett is.
Férje legtöbb alkotásának ő volt az operatőre. Olyan legendás alkotóházaspár voltak, mint Nagy-Britanniában John Halas és Joy Batchelor, illetve az Egyesült Államokban Csupó Gábor és Arlene Klasky, akikben – amellett, hogy saját egyedi rajzfilmstílust és számos felejthetetlen produkciót hoztak létre – közös pont volt, hogy magyar származású emigráns férfiakként külföldi feleségeikkel húztak fel egy távoli országban egy saját stúdiót. Dargay maradt, és gyakorlatilag a korszak adta keretek között a Pannóniában „nyitotta meg” birodalmát a nejével. Utolsó közös egész estés rajzfilmjük Az erdő kapitánya volt 1988-ban.
Henrik Irén munkásságát 2024-ben a szolnoki Alexandre Trauner ART/Film Fesztiválon (ATAFF) életműdíjjal ismerték el.
„A hidegrázás rám jött, tudod? Ez egy nagy elismerése egy életműnek. Akikkel tudtam dolgozni, most megjelentek a lelkem mélyén. A férjem Szaffi című filmje, ami a szerelmem és a boldogságom volt. Minden, amit abba bele tudtam tenni, az boldogság volt a részemről” – válaszolta egy kérdésre a fesztiválon Henrik Irén.
A 2025-ben bemutatott Csongor és Tünde című rajzfilmben tanácsadóként vett részt. Az alkotás létrehozása Dargay Attila nagy vágya volt, ám 2009-ben bekövetkezett haláláig nem készítette el. Végül a karakterrajzai alapján született meg az alkotás egy teljesen új alkotógárda vezényletével.
Henrik Irén a munkáiba tett szerelme és boldogsága által tovább él a magyar animáció klasszikus alkotásaiban.
Hozzászólások lezárva.