Barátságépítő látogatás a háború-sújtotta Ukrajnában – Polgármesteri hírlevél

Márki-Zay Péter polgármester Vásárhelyi Valóság újságban 2026.11.08-án megjelent hírlevele (nyomtatott újságunkban a cikk rövidített verziója jelent meg):

Barátságépítő látogatás a háború-sújtotta Ukrajnában

Október 31-én Nagy Imre mártír miniszterelnökünk szobrát avattuk fel az ukrán fővárosban – az ukrán-magyar barátság kiemelkedő eseményére Szent-Iványi Istvánnal, Sebők Évával (Momentum), és Horgas Péterrel együtt utaztam, jelen voltak többek között Iványi Gábor és testvérei, Haraszti Miklós, ukrajnai magyar politikusok (köztük Skirják Krisztián és a főszervező Ceber Roland), az ukrán állam képviselői (köztük Ukrajna egyik legnépszerűbb vezetője, a 40 éves Budanov tábornok), és még sokan mások.

A beszédekben Nagy Imre mártíromsága, a magyar 56-os forradalom és szabadságharc valamint Ukrajna jelenleg is zajló honvédő háborújának kapcsolata, és a két nép barátsága volt a meghatározó. Személy szerint azt emeltem ki, hogy a magyar lakosság józan és erkölcsös többsége az orosz agresszióval szemben határozottan kiáll Ukrajna szabadsága mellett, hogy szeretettel gondoskodunk a hozzánk érkezett ukrán menekültekről, Hódmezővásárhelyen még egy szobrot is állítottunk Leszja Ukrainka költőnőnek Sándor Fegyír nagykövet úrral, valamint hogy 2022-es kampányunk során egy mentőautót adományoztunk a kárpátaljai 128-as dandárnak életek mentése céljával.

Felidéztem, hogy 2022. februárjában, három nappal Ukrajna orosz lerohanását követően szolidaritásunk jeleként terveztem ellátogatni Munkácsra, de a budapesti ukrán nagykövetség eltanácsolt ettől, nem tudták volna garantálni a Magyarországra való visszatérésem, mondván, hogy 3 napon belül a záhonyi magyar határon már jó eséllyel orosz katonák lesznek… Azóta bebizonyosodott, hogy a háborús bűnös Vlagyimír Putyin nemhogy három nap alatt, de négy és fél év alatt sem tudta legyőzni a hősiesen védekező Ukrajnát. Szlává Ukraini! Dicsőség a hősöknek!

A szoboravatás és ünnepi beszédek mellett volt néhány óra időnk ellátogatni a Majdan térre, ahol 2013-ban az oroszellenes lázadás és Viktor Janukovics oroszbérenc, korrupt, hazaáruló elnök uralmának megdöntése is elindult (a híres arany vécékefés történet is ekkor járta be a világot). Megrázó mementó a téren az elesett ukrán katonák emlékhelye: a háború kezdete óta közel félmillió ukrán fiatal (és ugyanennyi orosz) esett a vérengző gazember Putyin áldozatául, elképzelni is nehéz ennyi szenvedést, ennyi megnyomorított családot, megszakadt életet… Zászlók, virágok, fotók, emlékek sűrű erdeje emlékeztet erre a téren, és az áldozatok száma minden nap, minden hónapban újabb ezrekkel nő – egyetlen gazember miatt…

Érdekes volt látni, hogy a háború sújtotta Ukrajnában a nehézségek ellenére is működik a tömegközlekedés, a mobilszolgáltatás (sokszor GPS nélkül, hogy ezzel se segítsék az ellenséges drónok tájékozódását), nyitva vannak a boltok és éttermek, a benzinkutak árai az itthonihoz hasonlóak, az utakon sokan közlekednek. Rettenetes ugyanakkor belegondolni, hogy az áramkimaradások mellett a fűtés hiánya milyen körülményeket okoz a lakosságnak: vendéglátónk 28. emeleti irodájába felfelé menet még működött a lift, lefelé azonban már az sem, az irodákban és a lakásokban áram és víz nincs, illetve gyakran nincs, mi is a sötétben, a mobilok világítását bekapcsolva ültünk.

Az utcákon rengeteg a háborús áldozatokra és a harcoló katonákra emlékeztető hirdetés, emlékhely, az utakon katonai ellenőrzőpontok jelzik, hogy az ország háborúban áll, a katonaszökevényeket előállítják, őket a határátlépéstől a határokon szögesdrót kerítések is igyekeznek visszatartani. A vonatok közlekednek ugyan (repülés hiányában ebben a hatalmas országban ez a tömegközlekedés legpraktikusabb eszköze – Kijev és Ungvár között mi is 12 órát utaztunk), de gyakran meg kell álljanak légiriadók miatt (ilyenkor nem fut be a vonat a támadás alatt álló városba), sőt, időnként evakuálják az utasokat akár a pusztában is, a légitámadás alatt álló vonatokból…

Sándor Fegyír, Ukrajna magyar származású budapesti nagykövete, maga is szolgált a fronton, ungvári egyetemi óráit onnan is megtartotta az interneten keresztül, ma pedig diplomáciai téren kamatoztatja tudását. Az ukrán haderő elit drón-alakulatának vezetője szintén magyar, Bródi Róbert (hadseregbeli beceneve is „A Magyar”), akit az oroszbarát Orbán-kormány kitiltott Magyarországról, a Nagy Imre-szobor felállítását szervező, Magyar Pétert Ukrajnában három napig kísérgető Ceber Rolanddal együtt. Különös és érthetetlen, hogy kitiltásukat a Magyar Péter vezette kormány külügyminisztériuma azóta sem vonta vissza – remélem ez hamarosan megtörténik.

A legtöbb embernek, különösen a kárpátaljaiaknak, akikkel találkoztunk, nincs közvetlen családtagjuk, aki odaveszett volna a háborúban, de a szintén ukrajnai magyar Skirják Krisztián éppen csak elmenekült az orosz hadsereg mészárlásáról elhíresült Bucsából (az oroszok feltörték a lakásukat távollétükben, de csak készpénzt és alkoholt vittek el, a drága elektronikát nem bántották…). Roland egyik bennünket sofőrként fuvarozó fiatal, alig 25 éves munkatársának édesanyját az otthonukban egy orosz tank találata ölte meg – Szása és két lánytestvére ezt a szomszéd szobában élte túl. A magyarul is kiválóan beszélő ungvári Natasa immár fél éve jár hetente vonattal Kijevbe, de minden útján állandóan a telefonját figyeli, ahol egy applikáció folyamatosan követi az ukrán légtérben mozgó orosz rakétákat és riasztásokat ad a veszélyeztetett területen tartózkodóknak. Egy éjszakát töltöttem csak egy kijevi szállodában, de ezalatt három légiriadó is volt – igaz, a közepes riasztásokra nem vonultunk le az óvóhelyre, azt pedig, amit kritikusnak írtak, éppen lefújták, mire felvettem a cipőmet és a pulóverem. A kijevi utcákon is a járókelőket figyeltem: a sziréna és alkalmanként a hangosbemondó légitámadásra figyelmeztető riasztása ellenére egyhangúan mentek tovább az idős asszonyok, maguk mögött húzva bevásárlókocsijukat, így én sem aggódtam.

Az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja immár közel öt éve tart – ezt is meg lehet szokni, bármily rettenetes is. A második világháború Ukrajnában három év alatt véget ért, az afganisztáni szovjet megszállás pedig 10 év alatt sem szedett tizedannyi áldozatot sem, mint Putyin „különleges hadművelete”. Hogy mikor lesz végre vége? Majd ha Putyinnak is fáj. Az ukrán és orosz lakosság ugyanis már eleget szenvedett – félmilló orosz édesanya is hiába várja haza felnevelt katona-fiát, újabban az ukránok már több drónnal lőnek vissza Oroszországba, mint fordítva, a finomítók kilövése miatt pedig ott is üzemanyaghiány van (illetve Ukrajnában láthatóan nincs is). A diktátor Putyin népszerűsége a kritikus hangok elhallgattatása és a propaganda miatt magas, de egyre csökken. Ahogy nálunk Orbán, Szerbiában Vucsics, Amerikában Trump megbukott, ez a sors előbb-utóbb elérheti a nemzetközi bíróság által körözött háborús bűnös véreskezű orosz diktátort is – és akkor a béke boldog korszaka köszönthet Ukrajnára és a világra is. Addig is, a világ tisztességes, béke- és szabadságszerető nemzetei kitartóan támogatják az életükért küzdő ukránokat. Szlává Ukraini – dicsőség Ukrajnának!