sajatbanner

A régi szüreti mulatságokat idézték fel a vásárhelyi idősek otthonában

Házi, forralt musttal és házi kenyérlángossal kedveskedtek a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának dolgozói ma kora délután az otthonban rendezett szüreti mulatságon, melyen vidám műsorok követték egymást és az otthonlakók is táncra perdülhettek.

A Szépkorúak tánccsoportja vidám énekes-táncos műsorával kezdődött meg a szüreti mulatság ma kora délután a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának ebédlőjében, de a műsor előtti hangulatot Fejes Péter alapozta meg, aki elmondta Heltai Jenő: Vállalkozás című huncut versét.

Szépkorúak tánccsoportja

A Kagylóhéj Családsegítő munkatársai a hegyaljai Szörcsögő település két jellegzetes lakójával, Edit nénivel, a cukrásszal és Tóni bácsival készítettek tévés riportot, melyből a közönség nagy nevetésére kiderült, hogy a jó sütemény lényege az ima, ugyanis mint mondta, nem mindegy melyik szemüveg van a cukrászon, mert egy szekrényben tartják a cukrot és az ura vegyszereit. A Tóni bácsival, a falu borászával készült riport hallatán és láttán is jókat derült a közönség, mely még a nótákat is együtt énekelte a szereplőkkel.

Tóni bácsi nyilatkozik

Majd az Időskorúak Otthonának zenés-táncos műsora végén az addig csak a széksorokban ülők egy része is a parkettre pattant, hogy együtt táncoljon, mulasson a szereplőkkel.

Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében elmondta: – Az a célunk továbbra is, hogy akik itt élnek és dolgoznak, jól érezzék magukat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy gondoskodó, szerető figyelmet találhatnak itt a lakók.

Felhívta a figyelmet arra, hogy gondoskodó, szerető figyelmet találhatnak az otthonban a lakók

Lajos Tibor főigazgató azt mondta, hogy ez a leginkább olyan bál, melyet mindenütt megrendeztek, így a legtöbb otthonlakónak is vannak ezzel kapcsolatos felidézhető emlékei. Azt kívánta, érezzék nagyon jól magukat, jussanak eszükbe ezek.

Gyöngyösi Ferenc alpolgármester azt hangsúlyozta: örül, hogy a kulturális rendezvények száma a főigazgató munkába állása óta egyre gyarapodik. Hangsúlyozta, hogy a város továbbra is évről-évre szeretné fejleszteni ezt az intézményt is.

A műsort követően házi musttal és kenyérlángossal látták vendégül az otthon lakóit.

Zsúfolásig megtelt az ebédlő a szüreti mulatságra
riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!