sajatbanner

A Nyugdíjas Lakóparkban minden nap Idősnap

Tegnap volt az idősek világnapja. A Nyugdíjas Lakóparkban rendezvénysorozattal ünnepelnek. Tegnap délután zenés műsorral egybekötött vacsorát szerveztek és bár a meghívott zenészek lebetegedtek, az ünnepi vacsora során jól érezték magukat az ott lakók.

Szanka László, a Nyugdíjas Lakópark vezetője köszöntötte a lakókat. Ünnepi beszédében elmondta, hogy van az a mondás, hogy a Földet nem az őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön, és ennek jegyében úgy kell élnünk, hogy vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra és a környezetünkre. Úgy fogalmazott:

Feladatunk, hogy egy még szebb és még jobb világot hagyjunk magunk után.

A rendezvényen az önkormányzat jóvoltából ünnepi vacsorával vendégelték meg az időseket, amiket az ott dolgozók szolgáltak fel a nyugdíjasoknak.

Szanka László portálunknak elmondta, hogy ők minden nap azért dolgoznak, hogy a tőlük lakásokat bérlők biztonságban és jól érezzék magukat. Igyekeznek olyan szociális hálót fonni a nyugdíjasok köré, ami védi őket. A közös ünnepség csak egy jelképes hálaadás az idősek felé – hangsúlyozta az igazgató.

Hamari Jánosné Julika tíz éve lakik a lakóparkban, azóta ez az első alkalom, hogy közösen ünneplik az idősek világnapját. Elmondta, hogy nagyon meglepte és nagyon boldoggá teszi a kis ünnepség.

Ma is ünnepelnek a lakóparkban, amikor is a Bessenyei Színkör tagjainak előadásán vehetnek majd részt az ott lakók.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!