Koszorúzással emlékeztek meg az elhunytakról és a hősi halottakról pénteken délután a vásárhelyi önkormányzat által szervezett megemlékezésen.
– Azokra a hősökre emlékezünk, akik az első világháborúban életüket áldozták, hűen Magyarországhoz. A világháború alatt 661 ezer magyar katona halt meg a fronton, közülük háromezer hősi halott nevét olvashatjuk az emlékművön. Tizenötezren indultak el abban a reményben, hogy mire a falevelek lehullanak, győztesként térhetnek haza – emelte ki emlékbeszédében Ferenczi Gábor, a térség országgyűlési képviselője. – De ők, a háromezer katona soha többé nem térhettek vissza. Közöttük van Dömsödi Bálint is, aki néhány hónappal a háború vége előtt, 1918. augusztus 22-én halt hősi halált. 42 éves volt, éppen annyi, mint én magam. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy a háromezer név mögött valódi emberek, valódi családok és valódi tragédiák állnak. Eszünkbe jut, vajon ennek a Bálintnak is volt-e felesége, gyermekei, akik hazavárták. Vajon mit tervezett a háború után? Hogyan folytatta volna civil életét? Ezeket már soha nem tudhatták meg. Családja soha többé nem láthatta viszont, ahogyan annak a 661 ezer magyar katonának a hozzátartozói sem, akik életüket vesztették a háborúban. Több mint száz év telt el azóta, emlékük mégis fennmaradt. Mi most itt vagyunk, és tisztelettel, hálával emlékezünk ezekre a hősökre, akiknek azt köszönhetjük, hogy nemzetünk fennmaradt, és most békében emlékezhetünk rájuk. Legyen emlékük örök, és gondoljunk rájuk mindig hálás szívvel – tette hozzá.
Antal Imre plébános imájában azt mondta: Hálát adunk tehát mindazokért, akikre ezekben a napokban emlékezünk, és kérjük, hogy az ő példájuk segítsen bennünket abban, hogy mi is szűkebb és tágabb közösségeinkért, hazánkért tudjunk áldozatot vállalni, tudjunk összefogni, és egymást biztatva, bátorítva, segítve, az ő nyomdokaikban járva úgy építsük ennek az országnak a jelenét és jövőjét, hogy ők, akik áldozatot hoztak ezért a nemzetért, büszkén tekinthessenek le ránk, kései utódaikra.
A Hősök terén lévő második világháborús emlékműnél Berényi Károly alpolgármester emlékezett az áldozatokra:
– A halottak napja nemcsak a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről is. Figyelmeztetés mindannyiunk számára: arra int, hogy a béke, amelyben élünk, nem magától értetődő adottság, hanem törékeny kincs, amelyet nap mint nap óvnunk kell. Az emlékmű nevei néma kiáltások, amelyek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az emberiség soha többé ne engedjen a gyűlöletnek és a pusztításnak – mondta, majd azt kívánta, hogy hozzuk el szívünkbe a megbékélést, miközben fájó szívvel gondolunk veszteségeinkre. Merítsünk erőt abból a szeretetből és örökségből, amelyet az előttünk járók ránk hagytak! Adjon ez a mai nap mindannyiunknak vigasztalást a gyászban, és erősítse bennünk a béke, az összefogás és az egymás iránti tisztelet fontosságát! Nyugodjanak békében a hősök, az áldozatok és minden elhunyt szerettünk! Emlékük legyen áldott!
– Nagymamám gyermekkoromtól kezdve mindig azt mondta, hogy nagyon hasonlítok Pali bátyjára. Pali bátyját a második világháborúban vitték el katonának. Amikor búcsúztak tőle, és a család kikísérte, Pali bátyja még egyszer hátranézett és intett nekik. Az édesanyja ekkor csak ennyit mondott a kislányának: „Jól nézd meg, mert most láttuk utoljára!” Egy anyai szív, amely nagyon jól tudta, hogy nagy valószínűséggel már soha többé nem láthatja viszont gyermekét. Nagymamámtól abban a harminc esztendőben, amelyet velem tölthetett ebben a földi világban, újra és újra azt hallottam, hogy nagyon hasonlítok elvesztett bátyjára. Amikor mi is gyászolunk, emlékezünk, akár a hősökre, akár szeretteinkre, és kilátogatunk a temető csendjébe, ahol valóban csend honol, talán mindannyiunk szívében ott él ez az ige. Az édesanya ugyanis gyászában nem azt mondta, hogy Isten sújtott le rá, hanem azt: „Az Úr adta, és az Úr vette el” – hangsúlyozta Zahorecz Pál evangélikus lelkész, aki imát mondott az elhunytakért.
A megemlékezés a Kincses temető a Díszsírhely parcellájában és a Hősök kertjében, majd a Szent István-templom árkádja alatt lévő Levente-emléktáblánál folytatódott. Közreműködtek Ditrói Zoltán (vers), a Magyar Honvédség 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár katonái, valamint a Gömöri Balázs őrnagy által vezényelt Helyőrségi Zenekar.
Az emlékhelyeken koszorút helyezett el Ferenczi Gábor, a vásárhelyi önkormányzat, a gyalogdandár, az Ifjúsági Önkormányzat képviselői, a Hadigondozottak és Hadiárvák vásárhelyi szervezete, illetve a Hagyományőrző Pálffy-huszárok képviselői.
Hozzászólások lezárva.