28 versenyző tett technikai minimumvizsgát a Hód Ökölvívó Klub szervezésében

Hosszú idő után ismét ökölvívó technikai minimumvizsgának adott otthont Hódmezővásárhely. A rendezvényt a Hód Ökölvívó Klub szervezte saját edzőtermében, a Magyar Ökölvívó Szövetség régiós vezetőjével együttműködve.

A programon kilenc egyesület 28 versenyzője vett részt, akik sikeresen teljesítették a technikai minimumvizsga követelményeit, mely fontos állomása a versenyzők fejlődésének, hiszen ennek teljesítése elengedhetetlen a további versenyzési lehetőségekhez. A hivatalos vizsgát követően edzőmérkőzéseket is rendeztek, amelyeken több ökölvívó léphetett ringbe. A mérkőzések lehetőséget biztosítottak arra, hogy a sportolók éles körülmények között is gyarapítsák tapasztalataikat, miközben az edzők felmérhették tanítványaik felkészültségét.

A rendezvény sikeresen szolgálta a régió ökölvívásának fejlődését, és hozzájárult ahhoz, hogy Hódmezővásárhely ismét fontos helyszíne legyen a sportág szakmai eseményeinek. A Hód Ökölvívó Klub megköszönte a résztvevők és az edzők befektetett munkáját (Krucsai Zsolt edző, Ocskó Balázs edző) – számolt be róla Ollé László edző-elnök.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!