Vasárnap tiltakozás lesz a megosztó politikai kampányok ellen
A LOUPE Színházi Társulás pártpolitikán kívüli kiállást szervez a szabad közterekért és a tiszta közbeszédért Budapestre, a Hősök terére szeptember 21-én.
Felhívásukban azt írják, a legutóbbi nemzeti konzultáció reklámjaira több mint 10 milliárd forint közpénzt költöttek el. Miközben az egészségügyből és a gyermekvédelemből nap mint nap jönnek a rémhírek, amelyek látványosan hívják fel a figyelmet az alulfinanszírozottságra.
Azért indították el a Levegőt! petíciót, mert nem akarják elfogadni, hogy a mindennapjainkat megosztó üzenetek, félelemkeltés és indulatkampányok határozzák meg. Mára már több mint 230 ezren írták alá a petíciójukat. A következő céljuk, hogy beadjanak egy népszavazási kezdeményezést:
Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a félrevezetésre, félelemkeltésre, indulatkeltésre vagy ellenségképek építésére alkalmas, közpénzből finanszírozott hirdetések megjelenítését?
Szeptember 21-én, A magyar dráma napján, a Hősök terén békés demonstrációra hívnak mindenkit, aki hisz abban, hogy köztereink a közösségről, a tiszta, őszinte párbeszédről és a kultúráról kell szóljanak.
Pottyondi Edina közösségi oldalán azt írja, hogy „Aljas, romlott propagandisták terrorizálják az országot. Hergelnek, hazudnak, életeket, családokat tesznek tönkre. Rágalmaznak, sejtetnek, köpködnek. Bárkit megvádolnak p3d0filiával, drogokkal, bántalmazással, aki az útjukba áll. Belemásznak a magánéletébe, ellehetetlenítik a szakmájában, förtelmes embernek állítják be. (…) Legyen ennek végre vége! Ezért demonstrálunk holnap 18:00-tól a Hősök terén. Levegőt!”

Hozzászólások lezárva.