Üzentek a bírók a hamarosan felálló Tisza-kormánynak

A Magyar Bírói Egyesület politikamentes, a bíróságon belüli reprezentatív érdekképviseleti szervezet, amely együttműködésre törekszik a mindenkori, így a most megalakuló igazságügyi kormányzattal is – jelezte közleményében az egyesület, miután Magyar Péter bejelentette, hogy igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Mártont kérte fel.

A bírók azt írták, a korábbi politikai hatalom hozzáállása miatt a bíróságokra vonatkozó rendelkezések a bírók érdemi bevonása nélkül születtek meg. A bírói függetlenség erodálódott, a bíróságok és a MABIE,  aki erre a nem kívánatos folyamatra rendre felhívta a figyelmet, a politikai térbe akaratuk ellenére bevonódtak.

A Magyar Bírói Egyesület a 2026. április 12-i választást követően is elkötelezett a bírói függetlenség megóvása iránt, a bíróságok működésének fejlesztésében és abban, hogy a bíróságokra, illetve a bírókra vonatkozó jogszabályok kialakításában részt vegyen – jelentették ki.

Ezen célok megvalósítása érdekében minden jogállami keretek közötti javító és támogató szándékú kezdeményezéshez – a legszélesebb bírói rétegek véleményének ismeretében –  a segítségét felajánlja, ahhoz csatlakozik, és várja az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe való érdemi bevonását – közölték csütörtökön.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!