Vasárnap délelőtt avatták újjá a Tuhutum utcai izraelita temetőt, melyet a tavaly nyári vihar után a Mazsihisz, a helyi hitközség tagjai, a vásárhelyi önkormányzat és a vásárhelyi adakozók jóvoltából tettek rendbe.
Nem csak teljesen felszámolták a tavaly nyári vihar által a fákban és a sírkövekben okozott károkat, de hosszú évek óta ismét gondozottá és gyommentessé tették a vásárhelyi, a Tuhutum utcában lévő izraelita temetőt, melyben még új fákat is ültettek.
A sírkertet vasárnap délelőtt Darvas István főrabbi avatta újjá, s emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól a Károlyi K. László, a Mazsihisz főigazgatója és Fekete László főkántor részvételével zajlott újraavatás résztvevői.
– Négy évvel ezelőtt kezdtük el a temető rehabilitációját, mert amikor az előző elnök, Erdélyi Miklós elhunyt, úgy vállaltam el a hitközségi elnöki tisztséget, hogy a temető rendbetétele lesz az első feladat. Nálunk ugyanis a halottak emlékének tisztelete az egyik legszentebb dolog – mondta Erdős László. A vásárhelyi hitközség elnöke hozzátette, hogy folyamatosan takarították és rendezték a területet egészen tavaly július 7-éig, amikor Hódmezővásárhelyre lecsapott az a hatalmas vihar.
– Úgy gondolom, a Kertvárost leszámítva talán ezt a temetőrészt érintette a legnagyobb mértékben a pusztítás. A szél sírokat döntött ki, a fák többségét pedig eltörte, kicsavarta vagy gyökerestől kifordította. Őszintén mondom, siralmas állapotok uralkodtak itt. Az elmúlt egy év során azonban sikerült helyreállítani a károkat, így ma ismét teljes mértékben átlátható és rendezett a temető. Úgy gondolom, méltó kegyelettel őrizzük mindazok emlékét, akik itt nyugszanak. Ehhez nagyon sok segítséget kaptunk. Támogatást nyújtott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a hitközség tagjai, valamint számos hódmezővásárhelyi polgár is anyagilag hozzájárult a munkálatokhoz. Nekik köszönhetően a temető ma ilyen állapotban fogadhatja a látogatókat. Jól láthatók az újonnan telepített fák is: összesen negyvenkettőt ültettünk el, és valamennyi megmaradt, szépen fejlődik – mondta.
A túlélők nevében emlékezett a történtekre Deutsch Tiborné, aki maga csak egyéves volt a holokauszt idején.
– Azért fontos emlékezni ezekre a tragikus eseményekre, hogy soha ne ismétlődhessenek meg. Napjainkban is jelen van az antiszemitizmus, és a világban zajló háborúk is arra figyelmeztetnek bennünket, milyen súlyos következményekkel járhat a gyűlölet és a kirekesztés. Éppen ezért szükséges emlékezni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a hasonló tragédiák ne fordulhassanak elő újra. A legfontosabb talán az, hogy továbbadjuk a történeteket és megőrizzük az emlékezetet. Fontos, hogy a következő generációk is tudják, mi történt, milyen áldozatokkal járt mindez, és milyen kegyetlen fejezete volt ez a történelemnek. Csak így érthetjük meg igazán a múlt tanulságait – mondta. – Én még gyermek voltam ezekben az időkben, ezért személyes emlékeim nincsenek, de ismertem olyanokat, akik átélték a vészkorszakot. Sokuk számára ez akkora trauma volt, hogy egyáltalán nem beszéltek róla. Elzárkóztak, magukba zárták az emlékeiket. Ez érthető is, hiszen olyan mély sebeket hordoztak magukban, amelyeket egész életükben nem tudtak feldolgozni. Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, aki nyíltan beszélt volna a történtekről. A férjem mindössze ötéves volt akkoriban, neki a nővérei sokat meséltek a család történetéről, ő azonban azt mondta, semmire sem emlékszik. Úgy gondolom, ez is a trauma egyik következménye: az ember olykor annyira mélyre temeti a fájdalmas emlékeket, hogy teljesen kizárja őket a tudatából. Ez is mutatja, milyen maradandó nyomot hagytak az átélt események azokban, akik elszenvedői voltak – tette hozzá.
– Még akkor is, amikor a viharok következtében a temető állapota jelentősen leromlott, minden egyes sírkő alatt olyan emberek nyugodtak, akiknek életük, családjuk és történetük volt. Olyan embereké, akiket sokan ismertek, akik dolgoztak, imádkoztak, gyermeket neveltek, ünnepeltek, és aktív részesei voltak nemcsak a hódmezővásárhelyi zsidó közösségnek, hanem a város egész életének is. Ezek a kövek nem névtelen emlékek. Olyan emberek nyughelyeit jelölik, akik közösséget alkottak, és elválaszthatatlan részei voltak ennek a városnak és ennek a tájnak – mondta beszédében Károlyi K. László.
A Mazsihisz főigazgatója hangsúlyozta: a zsidó hagyományban a sírkő nem pusztán díszítőelem, azért áll, hogy egyetlen név se vesszen el, és egyetlen ember története se tűnjön el nyomtalanul.
– Amikor egy sír gondozatlanná válik, vagy egy vihar súlyos károkat okoz a temetőben, akkor nem csupán a kövek sérülnek meg, hanem az emlékezés láncolatának is megszakad egy fontos szeme. Amikor azonban megtörténik a helyreállítás, az nem egyszerűen technikai munka. Nem csupán arról szól, hogy kijavítunk valamit, ami megrongálódott. Jelképes értelemben egy nevet, egy emberi sorsot emelünk vissza a feledés homályából. Tulajdonképpen ezért gyűltünk ma itt össze. Nem azért, hogy megszenteljük ezt a temetőt, mert annak szentsége a legrosszabb állapotában sem veszett el. Ez a szentség megszakíthatatlan, hiszen azokból az emberekből fakad, akik itt nyugszanak, azokból az imákból, szavakból és könnyekből táplálkozik, amelyek egykor itt hangzottak el. A mi feladatunk az, hogy ezt a szentséget újra láthatóvá tegyük. Hogy az a méltóság, amely mindig is jelen volt ezen a helyen, mindenki számára érzékelhető legyen, legyen szó zsidó vagy nem zsidó látogatóról – fogalmazott.
Hozzátette, hogy amikor valaki pénzzel, munkával vagy bármilyen más módon hozzájárul ahhoz, hogy egy közösség megőrizhesse halottainak emlékét, nemes cselekedetet hajt végre.
– Ez a hely nem csupán a múlté. Aki ide belép, és azt látja, hogy a sírköveket gondozzák, a neveket tisztelettel őrzik, az megértheti, hogy ezen a vidéken egykor élő és virágzó zsidó közösség működött. Azt is láthatja, hogy a közösség ma is mindent megtesz azért, hogy öröksége és emlékezete fennmaradjon. A helyreállított temető ezért nem csupán emlékhely, hanem üzenet is a jelen és a jövő számára. Arra tanít, hogy felelősséggel tartozunk a múltért, és hogy nem hagyhatjuk az enyészetre azokat a helyeket, ahol elődeink, közösségeink meghatározó személyiségei nyugszanak. Álljanak hát ezek a sírkövek tanúként előttünk, és legyen ennek a munkának az érdeme mindazoké, akik részt vállaltak benne. Az itt nyugvóknak pedig azt kívánjuk, és azért imádkozunk, hogy emlékezetük legyen áldott – mondta.
Az újraavatás résztvevői előtt Kirscher Mihály és Balázs leplezték le az adományozók emléktábláját, majd a jelenlévők egy-egy kavicsot helyeztek el a deportálások áldozatai és a munkaszolgálatban elpusztultak emlékművénél.
Hozzászólások lezárva.