sajatbanner

Újabb négy fecskelakásba költözhetnek vásárhelyi fiatalok

A vásárhelyi önkormányzat tavaly év végén indította el fecskelakás programját, idén áprilisban nyolc fiatal pár már el is foglalhatta az első lakásokat. Szerdán újabb négy pár írta alá szerződését, ők két hét múlva költözhetnek majd be. A polgármester elmondta, öt lakás felújítása már folyamatban van és összesen 33 lakásra szeretnék kibővíteni a programot.

Szerda délután négy pár írhatta alá a városházán hivatalosan a szerződését, amely alapján az önkormányzat által biztosított fecskelakások – Csengettyű-közi 2+1 szobás lakások – egyikébe költözhetnek, méghozzá már két hét múlva. A döntést, hogy kik részesülhetnek a lehetőségben, most is a közgyűlés Lakásügyi Tanácsadó Testülete hozta meg, összetett szempontok alapján. Az önkormányzat célja a programmal az, hogy fiatal házas- illetve élettársi kapcsolatban élő pároknak segítsenek. A szerződés maximum öt évre szól, ezalatt tudják a fiatalok megspórolni a bérleti díjat, helyette pedig közben saját lakásra félretenni, amelyből egy későbbi ingatlanvásárlásnál az önerőt tudják biztosítani.

A lakásokat szépek, felújítottak, de ha bármilyen technikai, műszaki probléma felmerülne még velük kapcsolatban, azt az önkormányzat munkatársai rendbe teszik, bár ilyenre a korábbi tapasztalatok szerint nem volt szükség – mondta el Márki-Zay Péter a mai szerződésaláíráskor.

A polgármester sok boldogságot kívánt a pároknak a központi helyen lévő, családalapítás szempontjából ideális nagyságú lakásokhoz.

Szemben az elődeim sokat reklámozott, de érdemi segítséget nem nyújtó babakötvény-programjával, ez itt valódi segítség

– emelte ki a polgármester, majd megjegyezte, hogy fecskelakás-program ugyan régebben is létezett a városban, de aztán még az épületet is lerombolták, ahol működött. A mostani feltételek között szerepel, hogy a párok 35 év alattiak legyenek és vásárhelyiek. A rezsiköltséget a fiataloknak kell megfizetni, lakbért viszont nem – tehát gyakorlatilag ingyen kapják meg a lakást. Viszont egy minimum 65 ezer forintos összeget minden hónapban félre kell tenniük egy erre elkülönített számlára. A cél pedig az, hogy a maximum ötéves időszak lejártával az összegyűlt pénzből egy saját lakás vásárlásába vághassanak bele.

A következő öt lakás felújítását már pályáztatja az önkormányzat, ezt követően pedig azokban a lakásokban is fecskelakásokat terveznek kialakítani, ahol jelenleg még ukrán menekültek laknak – bízva abban, hogy a háborús konfliktus rendezésével ők vissza tudnak költözni hazájukba. Ebben a ciklusban összesen 33 lakásig szeretnék bővíteni a programot – számolt be a polgármester.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!