Úgy tűnik, a fideszes sajtó több pénzt kap külföldről, mint a nem kormányzati lapok

A G7 megnézte, hogy az előző két üzleti évben mennyi külföldi pénz érkezett a kormány által külföldi propagandával vádolt médiatermékekhez, illetve mennyi érkezett a kormányközeli médiához. Az eredmény annyiban meglepő lett, hogy az utóbbi kör több külföldi támogatást kapott, legalábbis az átláthatósági törvény értelmezése szerint.
A lap megjegyzi, a pályázati pénzekből is gazdálkodó hazai sajtó nem azért kap külföldi forrásokat, hogy kormánykritikus tartalmat állítson elő, hanem épp ellenkezőleg. Azért kényszerül ilyen forrásokat is igénybe venni, mert a kormány olyan piaci viszonyokat teremtett, amely minden, az ízlésüknek nem megfelelő tartalmat előállító médiaszolgáltatót elzárt a hagyományos bevételi forrásaitól. Ilyen előzmények után ment neki a kormányzat a médiának a külföldi források miatt.
Tizenhárom olyan kiadó előző két évének beszámolóit nézték át, amelyek kiadványairól azt állították fideszes politikusok vagy kormányközeli kutatóintézetek, hogy ukrán, háborús, esetleg nyugati propagandát terjesztenek. Emellett három, a kormánymédiához sorolható vállalat éves jelentéseit is megvizsgálták.
A vizsgált 13 kiadóvállalatnál a tényleges külföldről érkező támogatások együttes értéke 2023-ban nem érte el az 1 milliárd forintot, 2024-ben pedig éppen meghaladta azt. Ugyanebben az időszakban a kormánymédia három vállalkozásának összes külföldi bevétele legalább 5,5 milliárd forint volt.
A három kormányközeli médiavállalat több külföldi forráshoz jutott az elmúlt években, mint a 13 kormányfüggetlen kiadóvállalat.
Ennek az utóbbi bevételnek a döntő hányada export árbevétel volt, konkrét támogatás csak néhány tízmillió forint értékben érkezett ehhez a körhöz. Az átláthatóságinak nevezett törvény értelmezésében azonban – akármennyire is irracionális ez – az előbbi is külföldi támogatásnak számít.
A három kormányközeli médiacég az 5,5 milliárdnyi export árbevétel mellett további 2,7 milliárd forintnyi támogatáshoz is jutott. Ennek az összegnek az eredete azonban egy szűk 30 milliós nemzetközi forrástól eltekintve teljes egészében visszafejthetetlen.
Hozzászólások lezárva.