Török Gábor szerint egyre többször látszik úgy, mintha már nem hideg profik irányítanák a Fidesz kampányát
Sic gloria mundi, vagyis ‘így múlik el a világ dicsősége’.
„Egyre többször látszik úgy, mintha már nem hideg profik irányítanák a kormánypárt kampányát, hanem egyre nagyobb tere lenne az érzelemvezérelt, őszinte – ezek a szavak mást jelentenek a politikában, mint a magán viszonyokban – és egyben olykor nem eléggé átgondoltak látszó tartalmaknak” – írta Török Gábor a Facebook-oldalán. A politológus ezzel egy Orbán Viktor Facebook-oldalán megjelent videóra reagált, amelyben a Tisza Pártot Ukrajnával kötik össze.
A „Tiszafone. Made in Ukraine” szöveggel közzétett posztban Magyar Pétert lehet látni, ahogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt tapsolja, ahogy az bemutatja „az új Tiszafone-t”, közölve, hogy „minden adatod biztonságban van nálam, Kijevben”.
Török Gábor szerint 2024 előtt a cinikusok harcoltak a hisztérikusokkal, és ebből mindig a cinikus Fidesz került ki győztesen. A helyzet Magyar Péter színre lépésével már változni látszott, ahogy a Fideszből dezertált új ellenzéki vezér számos tekintetben inkább a Fidesz, semmint a régi ellenzék politikai tapasztalatait, tudását, gyakorlatát hasznosítja – fogalmazott a politológus.
A Tisza Párt elnökével szemben már nem működnek a korábbi baloldali-liberális pártokat sikeresen irányító, sajátos pavlovi reflexekre építő gumicsont-politikák, ezt a Pride kapcsán is bizonyította Magyar Péter – közölte Török Gábor. A politológus kijelentette:
Az ellenzék után mostanában, számomra meglepő módon, mintha a Fidesz is változni kezdene, talán éppen az új kihívás, a korábbiaknál veszélyesebbnek ítélt ellenfél okán, talán más miatt, nem tudom. (…) Ami korábban okosan volt válogatva, kimérve, szerepek között gondosan elosztva, az most mintha egy kaptafára menne mindenhol, a lehető legélesebben és legegyszerűbb módon.
Török Gábor elképzelhetőnek tartja azt is, hogy „ez csak az új kampánystáb tudatos változtatása, amelyet majd egy újabb nagy győzelem igazol”. Az azonban szerinte biztosan kijelenthető, hogy „a cinikus-hisztérikus felosztás és az általa garantált aszimmetria (más aszimmetriák fontos továbbélése mellett) szerintem már nem segít a magyar politika megértésében”.

Hozzászólások lezárva.