A Vers volt a kegyelem című esten idézte fel Erdélyi Márta versekkel, Soós Judit pedig énekkel a Vásárhelyen született Szabó (Nikolin) Éva költészetét és emlékét hétfőn este a Németh László Városi Könyvtárban.
A Magyar Rádió tragikus körülmények között, autóbalesetben elhunyt szerkesztőjének életében két verseskötete is megjelent. Az esten ezekből hangzottak el költemények, Soós Judit pedig a kort idéző slágereket tolmácsolt.
– Szabó Éva költészete számomra maga a nagybetűs csoda. A verseit a kilencvenes évek közepén ismertem meg, amikor a költőnő felkérte barátnőmet, Szilágyi Enikőt, a debreceni Csokonai Színház színművészét, hogy két verseskötetének anyagából készítsenek összeállítást a Magyar Rádió számára. Annyira megtetszettek a versek, hogy magnetofonkazettán is megkaptuk az összeállítást. Nemcsak olvastuk a könyveket, hanem Enikő hangján éjjel-nappal, akár ötször-tízszer is meghallgattuk a költeményeket – mondta Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó.
Hozzátette: az emlékműsorban Szabó Éva költői és írói munkásságát mutatják be, de prózai önvallomásai révén a közönség a teljes életútját is megismerheti. Arra is figyelt, hogy bemutassa, kiknek a költészetét szerette a költőnő. Ezért jelennek meg az előadásban többek között Wass Albert, Nagy László, Ratkó József és József Attila rövid versei is, amelyek különösen közel álltak hozzá. Így állt össze a műsor dramaturgiája.
Szabó (Nikolin) Évához különleges kapcsolat fűzte Bányai Béla festőművészt is, aki a közönség soraiban ülve vett részt az esten. Az előadás hátterében az általa festett, a szerkesztőt és költőt ábrázoló portré volt látható.
– Évekig előfordult, hogy hétvégenként otthon festettem, közben pedig a Petőfi vagy a Kossuth Rádiót hallgattam. Volt egy mély hangú, nagyon meleg mondanivalóval megáldott műsorvezető, aki éveken keresztül szinte minden történetét úgy kezdte: „Amikor Hódmezővásárhelyen, a kőfal tövében tavasszal csicseregtek a madarak, és én kinéztem az ablakon…” Körülbelül így indultak a történetei, én pedig éveken át hallgattam őket. Személyesen nem ismertem, a férjét viszont igen. Egyszer aztán vettem a bátorságot, és teljesen ismeretlenül felkerestem, majd megkértem, hogy nyissa meg az egyik kiállításomat. Azon a kiállításon elsírtam magam, annyira gyönyörű dolgokat mondott a képeimről. Olyan szépeket, amilyeneket én magam sem tudtam volna mondani. Akkor elhatároztam, hogy ezután minden kiállításomat vele nyittatom meg. Végtelenül szomorú és egyben nagyon mérges voltam, amikor autóbalesetben meghalt, hiszen keresztülhúzta a terveimet. Számítottam rá, és ő is éreztette velem, hogy számíthatok rá, de a sors másképp akarta – mondta.
Szabó Éva halála után, hirtelen bánatában négy képet is festett róla. Az előadók mögött látható portrénak azonban külön története van.
– Miután többen látták a négy képet, azt mondták, nagyon jók, de én csak érzelmi alapon festek portrét. Azt javasolták, hogy Szabó Évát is meg kellene örökítenem. Én először nem szerettem volna, de végül nagy nehezen elkészítettem az ötödik képet is. A doktornőm kérte el, ezért nekiadtam. Később azonban, amikor máshová költözött, úgy érezte, ott nem lenne méltó helyen a festmény, ezért visszaadta. Ez a kép személyes története.
Bányai Bélának egy másik, Szabó Évához kapcsolódó kezdeményezése is volt. Amikor a Tarjáni iskolában felmerült, hogy milyen nevet kapjon az intézmény, és erről megkérdezték az embereket, neki rögtön Szabó Éva jutott eszébe mint a város egyik jelentős személyisége.
– Ráadásul egy iskoláról volt szó, ő pedig a gyermekműsorok egyik leghitelesebb, legmelegebb szívű és legtöbb anyaggal rendelkező magyarországi rádiós személyisége volt. Arra gondoltam, hogy a rádiót megkeresve, az ő nevéhez kapcsolódva valamilyen pszichológiai, szociológiai és gyermekközpontú programot is létre lehetne hozni. Ha már az iskola az ő nevét viselné, talán a rádió is rendelkezésünkre bocsátaná azt a mérhetetlen mennyiségű anyagot, amellyel rendelkezik. Végül azonban nem Szabó Éváról nevezték el az iskolát, így a kezdeményezésem sajnos nem valósult meg.
A festőművész személyes emlékei között szerepel az is, amikor a Magyar Rádió budapesti Pagodájában járt. Akkor még nem ismerték egymást.
– A barátommal ültem ott, beszélgettünk, kávéztunk, körülöttünk pedig sorban ültek a rádió nagy nevei. Amikor Szabó Éva megjelent, mindenki felállt, és köszöntötte. Ő ezt nem igényelte, mégis hatalmas tekintélye volt, és a személyiségéből olyan kisugárzás áradt, amely tiszteletet ébresztett mindenkiben. Akkor ezt még nem igazán értettem, de később, amikor magam is megismertem, rájöttem, miért övezte ekkora tisztelet – osztotta meg emlékeit Bányai Béla.
Szabó (Nikolin) Éva 1955-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Egyetemi tanulmányai után magyar nyelvet és irodalmat tanított Vásárhelyen, egykori – az akkorra ismét leánygimnáziummá váló – iskolájában. Tanári pályáját derékba törte az 1956-os forradalom. Október 31-én tagja lett a helyi pedagógusok forradalmi bizottságának, cikkeket írt a nemzeti újságba, és jelen volt a december 10-i János téri tüntetésen is. 1957 márciusában diákjai előtt tartóztatták le. Ezután hat év szilencium következett.
1964-től a Magyar Rádió munkatársa lett; szerkesztőként, riporterként, műsorvezetőként és dramaturgként dolgozott. Ezzel párhuzamosan 1990 és 1994 között a Magyar Televízió szerkesztő-riportere is volt. Írásaival, verseivel 1953-tól jelen volt a helyi napilapban, a Viharsarokban, de a Délszigetben, a Vásárhelyi Szóban, a Jelenkorban és az Alföldben is jelentek meg művei. Számos nyelvművelő és szépirodalmi gyermekkönyv szerzője, szerkesztője, illetve közreműködője volt.
Az irodalmi est során Erdélyi Márta versekkel, Soós Judit pedig énekkel idézte meg Szabó Éva költészetét. Erdélyi Márta az emlékest közben egy-egy piros szívet is kiosztott a közönség tagjainak.
Hozzászólások lezárva.