Színes kulturális programokkal várják Vásárhely lakóit 2025-ben is

Idén sem maradnak el a színvonalas kulturális rendezvények Hódmezővásárhelyen – jelentette be Gyöngyösi Ferenc alpolgármester a városvezetés nevében a pénteki sajtótájékoztatón. A város idei kulturális keretösszege 110 millió forint, amely ugyan kevesebb, mint tavaly (125 millió forint), de a programok így is változatosak és izgalmasak lesznek.
Szent István Napok, Sörfesztivál és új tehetségkutató
A hagyományos Szent István Napok idén már hatnaposra bővül. Ezúttal sem lesz hiány színvonalas zenei és kulturális élményekből, és a programok között neves előadók is lesznek, azonban a szervezők még nem árulhatják el, kik lesznek ezek. A rendezvény 49 millió forintos költségvetésből valósul meg, amit most is szoros gazdasági keretek között valósítanak meg.
A június 6-8-i hétvégén ismét megrendezik a háromnapos Sörfesztivált, amely a tavalyi sikerre építve várja ismét a sör rajongóit. Az idei fesztiválon a Punnany Massif zenekar is színpadra lép, hiszen a vásárhelyiek a legnagyobb szavazatszámmal őket választották ki a Munipolis alkalmazáson belüli, tavalyi közönségszavazáson.
Emellett egy izgalmas újdonsággal is készül a város: a „Hódíts a hangoddal” zenei tehetségkutató versenyt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központtal közösen indítják el. A versenyre három kategóriában (ének, hangszeres ének, zenekarok) lehet nevezni még március 28-ig, és a közönség is szavazhat majd a legjobb előadókra. A döntőt a háromnapos Vásárhelyi Zenekarok Fesztiválján tartják, melyet május 1-hez kapcsolódóan rendeznek meg.
Továbbra is sokszínű kulturális programok a városban
A Kossuth téren idén is folytatódik az előző évekből már ismert és nagysikerű Kultúr-tér rendezvénysorozat, amely ezúttal 9 alkalommal kínál majd ingyenes programokat. A rendezvények között szerepelnek koncertek, színházi előadások, filmvetítések és egyéb kulturális események. Az idei évben a Fekete Sasban tervezett estek idején más városrészekbe viszik a rendezvényt – erre már tavaly is volt példa.
Emellett folytatódik a Szabó Magda Kamaraszínház is, amely március 8-án, Nőnap alkalmából indul – egy énekes, vicces, mókás produkcióval. A tavaly elstartolt új színház egész évben két nagyobb szakaszban, március és július, illetve október és december között kínál majd előadásokat.
Május 1-jén, csütörtöktől szombatig háromnapos majálisra várják a látogatókat, ahol számos koncert, családi program és játékos rendezvény fogja színesíteni a hosszú hétvégét. Ekkor tartják majd – idén először – a Vásárhelyi Zenekarok Fesztiválját is.
A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ egy pályázaton 2,8 millió forintot nyert, amelyből „BFMK Akusztik” néven könnyűzenei rendezvénysorozatot valósítanak meg. Ezen kívül számos gyermekeknek szóló programot is kínálnak, nyáron több mint 30 tematikus táborral. Idén is lesz Bessenyei-bérlet, a korábbi évekhez hasonlóan most is megszavaztatják majd a produkciókat.
A város kulturális életében az őszi hetek és az adventi vásár is kiemelkedő szerepet kapnak. Az október 1-18. közötti időszakban számos rendezvény fog várni minden érdeklődőt, az adventi vásár pedig november 30-tól december 21-ig tart. Az év folyamán a város számos más tematikus rendezvényt is szervez, így például az esélyegyenlőség napját, az autómentes napot, a kéklámpások napját és a városi gyermekkarácsonyt.
A múzeum és a könyvtár is készül az évre
A Tornyai János Múzeum sem tétlenkedik: idén is lesznek izgalmas kiállítások és tárlatok. A Csohány Kálmán-kiállítás jelenleg is zajlik és áprilisig tart, a Butellák tárlata pedig még augusztusig megtekinthető. Március 9-én, vasárnap nyílik a 75. születésnapját ünneplő Dömötör Mihály kiállítása. Emlékkiállítást rendeznek Erdős Péternek, ez május-júliusig lesz majd látogatható a Tornyaiban. A 71. Őszi Tárlat pedig október 5-én nyílik meg. Idén is lesz Múzeumok éjszakája a BFMK-val közös szervezésben június 21-én, de számos más tematikus, a helyi művészetet és kultúrát népszerűsítő kiállítást szervez majd a múzeum.
A könyvtár szintén gazdag programkínálattal készül, többek között az immár 15 éves Vásárhelyi Látóhatár újságról is kiállítást rendeznek. A június 12-15. között megrendezett Ünnepi Könyvhéten idén is változatos programok várhatók a Németh László Könyvtárban, ahogyan az Országos Könyvtári Napok alkalmával is október 6-12. között.

Hozzászólások lezárva.