Nehezítik a Tisza Párt buszbérlését október 23-ára? – vásárhelyi civilek mindenesetre falakba ütköztek

Az ellenzéki párt állítása szerint több, buszbérbeadással foglalkozó cég is jelezte a pártnak, hogy a Fidesz fenyegetései miatt nem tudja bérbe adni a buszait a Tisza-szigeteknek. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármesterének bejegyzése szerint vásárhelyi civilek még a múlt héten egy 50 személyes buszt szerettek volna bérelni, de mindenütt falakba ütköztek. A borítókép csupán illusztráció.

Mind a Tisza Párt, mind a Fidesz, menetet tart a nemzeti ünnepen, október 23-án Budapesten. A kormánypárt a szokásos békemenetet, míg a Tisza úgynevezett nemzeti menetet. Ehhez mindig nagyon fontos, hogy szervezzék, miként tudnak eljutni a fővárosba a vidéki szimpatizánsok. A Tisza Párt azonban a 444.hu megkeresésére azt állítja, hogy a Fidesz ellehetetleníti, hogy buszokat béreljenek jövő hét csütörtökre.

A párt egyébként azt is mondta a portálnak, hogy arról is számos bejelentés érkezett hozzájuk, hogy a fideszes választókerületi elnökök több polgármestert is megfenyegettek, hogy ha nem töltik meg a falubuszokat, akkor a folyamatban lévő pályázataikat elutasítják. Ezt a 444 nem tudta ellenőrizni, mert a polgármesterek védelme érdekében több információt nem adtak ki.

Arra viszont Márki-Zay Péter polgármester is utal bejegyzésében, hogy vásárhelyi civilek még a múlt héten egy 50 személyes buszt szerettek volna bérelni Magyar Péterék tüntetésére való utazáshoz, de bárhol érdeklődtek, mindenütt falakba ütköztek. Sehol nem tudtak nekik segíteni, ezt mondták. Ráadásul úgy tűnik, hogy október 23-án Szegedről még vágányzár is nehezíteni fogja a Budapestre feljutást, írja a polgármester.

Így Vásárhelyről személyautókkal fognak az érdeklődők felutazni a fővárosba.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!