Mellesleg: a DK is tisztújítást tartott
A Fidesszel egy időben a Demokratikus Koalíció is tisztújítást tartott szombaton, miután április 12-én a számukra felettébb pusztító választási eredmény fényében a teljes elnökség lemondott. Az eseményről még fényképet is közöltek a Facebookon.
A magát még mindig baloldalinak valló párt alelnökei Bakai-Nagy Zita, Bakk István és Kenéz István lettek. Az elnökségi tagok sorába pedig Székely Dánielt, Glázer Tímeát, Kertész Évát, Szarkándiné Jerszi Katalint, Hrabovszki Lászlót, Nagy Richárd Györgyöt, Nagy Szabolcsot és Zsíros Alexander Zsombort választották.
A párt első olyan elnökét, aki semmilyen formában nem volt tagja a Gyurcsány házaspárnak, hétfőn választották meg a hátrafordított baseball sapkás Varju László korábbi országgyűlési képviselő személyében. A párttagok online szavaztak az elnökválasztáson, amelyen eredetileg két jelölt is elindult, de Bakk István a pártszavazás alatt visszalépett a jelöltségtől. Bár Gyurcsány volt felesége az eget-földet rázó választási zakó után a pártelnökségről lemondott, azt azért hozzátette, hogy „minden erőmmel továbbra is demokráciáért, baloldali értékekért, európai köztársaságért fogok küzdeni”.

Hozzászólások lezárva.