Megkezdődött a madarak vonulása a Dél-Alföldön

Egyre élénkebb a madármozgás a Körös-Maros Nemzeti Park tájain. Az ősz ugyan még nem érkezett meg, de néhány madárfaj már augusztus közepén megkezdte a vonulást a déli tájak felé.

A madarak mozgását, így a vonulás kezdetét is több tényező befolyásolja. Korántsem csak az időjárás, a hőmérséklet számít, a madaraknál ugyanis genetikailag kódolva van az, hogy mikor kell indulniuk, ráadásul a nap állásából is látják, hogy közeleg az idő. Emellett a táplálék-ellátottság is befolyásolja a vonulás kezdetét – írja a nemzeti park.

Békéscsaba térségében augusztus közepéig a fehér gólyáknak már legalább a fele elment. A gyurgyalagok is már a hónap első felében megkezdték a vonulást. Nagyon látványosan megfogyatkozott a kis őrgébicsek száma, az állomány több mint fele elment, de fogynak a búbosbankák és a szalakóták is.

A vízimadarak a nagyobb folyóknál, tavaknál, bányatavaknál csoportosulnak. A partimadarak közül egyelőre még csak egyetlen fajnál, a bíbiceknél figyelhető meg a vonulás előtti, százas nagyságrendű gyülekezés. Az énekesek közül valószínűleg már vonulnak a nádiposzáták, de ők rejtetten, a sűrű növényzet között mozognak, így nehéz őket megfigyelni. A sárga billegetők a nyár közepén eltűntek a kiszáradt pusztákról.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!