Márki-Zay Péter szerint valótlanságokat mondott Gémes László a tévés vitájukban

Kedd este élő vitaműsorban feszült egymásnak Hódmezővásárhely és Mindszent polgármestere. A VTV Szemtől szemben című műsorában számos kijelentés elhangzott, ezek közül ötre reagált oldalán Márki-Zay Péter.
Szerda reggel Gémes László oldalán köszönetet mondott a Vásárhelyi Televíziónak, hogy meghívták a műsorba. Hozzátette, „mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy én Mindszent város polgármestereként elsősorban mindig Mindszent város érdekét fogom képviselni!„.
Márki-Zay Péter felvetette, mennyit hihetünk el az elhangzottakból?
Gémes szerint Vásárhely „lenyúlta” Mindszentet 80 millióval, amiért most Mindszent régi adósságokat törleszt
Vásárhely polgármestere szerint valójában Mindszent előző (azóta egyébként felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt) fideszes vezetője éveken keresztül semmit nem fizetett be a négy település közös társulásának költségébe. Mindszent helyett ezeket a költségeket Hódmezővásárhely fizette, amit most részben és részletekben, végtelen türelemmel szednek be: most még az 5 évvel ezelőtti számlákat fizetik.
Mivel Hódmezővásárhely látta el a társulás könyvelését, ezért túl drága szolgáltatást kaptak
Márki-Zay közölte, a 80 milliós tartozás nem tartalmazza a munkaszervezeti költségeket (ami ennek a tizede sincs és Mindszent szintén nem fizette ki). Ezeket a költségeket a Bálint Gabriella által vezetett Kapcsolat Központ költségvetésébe nem fizették be.
Gémes arról beszélt, a megyei közgyűlés fideszes elnökeként nem büntette az ellenzéki településeket
Gémes László 2019-2024 között fideszes megyei közgyűlési elnök volt, most kommentjeiben azzal dicsekedett, hogy milyen sok pénzt „intézett” Hódmezővásárhelynek. A vitában már azt is vitatta, hogy ő fideszes lenne, hiszen Mindszenten a helyi Fidesz jelöltje ellenében nyert.
Márki-Zay szerint ennek ellenére a 2014-2020-as uniós forrásokhoz képest töredékét kapta tőle Szeged, és milliárdokkal kevesebbet Vásárhely (inflációról nem beszélve): Szegednek 8, Hódmezővásárhelynek 6 milliárdot osztott, míg a sokkal kisebb, de fideszes Makónak 10 milliárdot. Csak az Európai Uniónak köszönhetjük, hogy legfeljebb 25% csökkentést engedett: Vásárhely így 7,5, Szeged több mint 25 milliárdos keretet kapott.
Gémes László azt állította, hogy ha elfogadják az első szóbeli ajánlatukat az egyenlő elosztásra, akkor Vásárhely megkapta volna a 125 milliót
Ha Gémes László, Ambrus István, Szabó Emese és Mágori András nem Lázár János parancsára cselekedtek, akkor miért gondolkodtak erről az erősen megosztó kérdésről teljesen egyformán? Ha Gémes László ugyanúgy 125 millió forintot akart adni a 43 ezer lakosú Hódmezővásárhelynek is, mint az 1300 fős Mártélynak, akkor miért nem szavazott meg egyetlen egyet sem az általunk beadott tucatnyi 125 milliós javaslat közül? – tette fel a kérdéseket Márki-Zay Péter.
A vásárhelyi polgármester felhívja rá a figyelmet, a három kistelepülés előre egyeztetve, közösen két 500 milliós csomagot adott be a milliárdos keretre, helyet sem adva Vásárhely fejlesztéseinek (beadhattak volna 375 milliós csomagokat is) és a kiküldött napirendben eleve csak az ő csomagjaik elfogadása szerepelt, minden vásárhelyi javaslat elutasításával.
Gémes azzal támadta Márki-Zayt, hogy el sem ment arra az egyeztetésre, ahol ők a vásárhelyi források leszavazásáról döntöttek
Márki-Zay szerint nem azon a megbeszélésen döntötték el, hogy Vásárhely nem kap semmit, hiszen az előre kiküldött napirendi javaslatban már ez a döntés szerepelt. A három kistelepülés vezetői, a megyei közgyűlés fideszes elnöke, és a főispán előre mindent leszerveztek, véli a polgármester. Hiszen, mint írja, Salgó Lászlótól és Gulyás Gergely minisztertől több alkalommal személyesen kérte, hogy a rendelkezésre álló 30 nap időkeretből ne pont arra a délelőttre tegyék a járási egyeztetést, amikor Márki-Zaynak személyesen jelen kell lennie Navracsics Tibor és a 25 megyei jogú város közötti, előre meghirdetett egyeztetésen, melynek témája éppen ez a program volt.
A vásárhelyi polgármester úgy zárta gondolatait, Gémes Lászlót megdicséri, hogy Lázár Jánossal szemben ő legalább el mert jönni egy szembesítésre, még ha nem is tudott magyarázatot adni a felvetésekre.
Hozzászólások lezárva.