Magyar Péter arról beszélt, hamis bizonyítékokkal szeretnék őket lejáratni

A kormánypártok számos eszközzel azon lesznek a jövőben, hogy lejárassanak. Akár kábítószert is megpróbálhatnak elhelyezni nálam, vagy a párt másik tagjainál – fejtette ki hétfő esti rendkívül bejelentkezésében Magyar Péter EP-képviselő, a Tisza Párt elnöke, amelyet Tarr Zoltán alelnökkel közösen tartott.
Magyar elmondása szerint hónapok óta zsarolják, fenyegetik és próbálják megvesztegetni a munkatársait. Több helyről visszajutott hozzájuk az az információ, hogy kábítószert helyezhetnek el az ő, vagy a munkatársaik csomagjaiban, gépkocsijában, ingatlanjában. Azt mondják, a drogszabályok szigorítása is ezt készíti elő. Hozzátette, sem ő, sem a kollégái nem fogyasztanak kábítószert, amit akár teszttel is tud igazolni.
Elmondta, őt a gyerekeivel zsarolják, miszerint megfenyegették, hogy elveszik tőle a közös felügyeletet. Arról is beszámolt, hogy mesterséges intelligenciával készített szexvideókat hoznak róla nyilvánosságra. Vagyis röviden úgy akarnak majd fogást találni a Tisza Párton, hogy hamis bizonyítékokat gyártanak.
Magyar rátért arra, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum együtt indul és az lenne a cél, hogy 1-2 százalékot elvigyen tőlük és itt megemlítette Mesterházy Attilát és Karácsony Gergelyt is, valamint a DK-t és Gyurcsány Ferencet, akik szerinte együttműködnek a Fidesszel.
A Tisza elnöke úgy tudja, a közös listára vonatkozóan a parlamentbe jutási küszöböt le fogják vinni 5%-ra és tovább szigorítják a pártok indulására vonatkozó adminisztratív szabályokat, hogy megnehezítsék a Tisza indulását. Ezen kívül a győzteskompenzációt is el fogják törölni és a jelöltállítási határidő után kezdenek majd el beleszállni a tiszás képviselőjelöltekbe.
Hozzászólások lezárva.