Hárman törtek rá az idős nőre

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három személlyel – egy férfival, annak lányával és élettársával – szemben, akik tavaly ősszel kiraboltak egy egyedül élő, idős asszonyt. A közleményből nem derül ki, de az eset Magyarcsanádon történt.
A vádirat szerint a vádlottak még 2024. szeptember 28-án, kora délután arcukat kendőkkel eltakarva, kezükre zoknikat húzva törtek rá az idős sértettre, aki otthonában éppen vasalt. A szobából a folyosóra lökdösték, rugdosni, pofozni kezdték, és az értékeit követelték tőle. A házat átkutatva egy pénzkazettában készpénzt találtak, amit magukhoz vettek valamint a füléből az arany fülbevalóját is kitépték.
Azért, hogy a nő ne tudja a rendőrséget hívni, magukkal vitték a mobiltelefonját. Távozásukkor a házat kívülről rázárták az idős nőre, ő azonban egy pótkulccsal ki tudta magát szabadítani, és segítséget tudott kérni.
A vádlottakat a járási ügyészség társtettesként elkövetett rablás minősített esetével valamint személyi szabadság megsértésének kísérletével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásában lévő terheltek bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.
A pénzkazettáról készült fotókat a nyomozó hatóság a szemlekor készítette.
Hozzászólások lezárva.