Lakások lesznek a vásárhelyi bankfiók helyén

Szemlátomás jelentős átalakítások zajlanak az év elején kiürített bankfiók épületében, ahol annak idején a Székkutasi Takarékszövetkezet központja működött, majd a pénzintézeti fúziók következményeként a Mészáros Lőrinc portfóliójába tartozó MHB Banké lett. Úgy tudjuk, lakásokat alakítanak ki.

Befalazták a korábbi, a kapu alól nyíló bejáratot, míg a szomszédos épület udvarára nyíló ablakok egy részét is áthelyezték. Az is látszik kívülről, hogy belül is átalakítják az épületet.

Befalazták a korábbi, a kapu alól nyíló bejáratot is

Úgy tudjuk, hogy hat lakást is kialakít az új tulajdonos, vagyis megszűnik az épület eddigi kereskedelmi jellege: az lesz, ami évtizedekkel ezelőtt volt, azaz lakóház.

Eredetileg ugyanis Körtvélyesi Károly vásárhelyi ügyvéd tulajdonában állt az Andrássy úti épület, majd a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezeté lett. Később a Fontana Credit Takarék működött benne, végül pedig – jelentős részben Mészáros Lőrinc portfóliójához tartozva – az MBH Bank fiókjaként szolgált. Innen költözött ki az év elején a bankfiók, és ezzel együtt megszüntették az ott működő pénzautomatát is. Igaz, egy másikat telepítettek a Tóalj utcai MOL-kút épületének oldalába.

A Magyar Bankholdignak van még üresen álló ingatlana is Vásárhelyen, hiszen az Andrássy út és a Batthyány utcák sarki egykori takarékszövetkezeti fiók, illetve onnan nem messze, a kisállatbolt melletti, egykori szintén takarékszövetkezeti fiók is az övé.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!