Közösségi érdekképviselet az új játszótéri eszköz mellett

Vasárnap délelőtt a vásárhelyi önkormányzat ünnepélyes keretek között a mártélyi üdülőterületen felálllított játszóeszközt, amin 40 gyerek is tud egyidőben játszani. Amíg a gyerekek buliztak, a felnőttek a hivatal dolgozói és a polgármester egy lakossági fórumon vettek részt.

Vasárnap délelőtt rengeteg gyerek próbálta ki a mártélyi üdülőterület legújabb játszóeszközét, amelyet ünnepélyes keretek között, nemzetiszínű szalag átvágásával adott át Márki-Zay Péter polgármester és Rusznák Pál, a Játszókert Kft. tulajdonosa, akinek cége a játszótér telepítését végezte.

Márki-Zay Péter köszöntőbeszédében elmondta, hogy Vásárhely mindent megtesz azért, hogy az üdülőterület minél több vásárhelyi és egyéb településekről jövő turista számára vonzó kikapcsolódási pont legyen, ezért is pótolták a már elavult és bontásra ítélt kalandparkot ezzel a komplex játszótérrel, ami az önkormányzat saját forrásaiból készült el és mintegy 23 millió forintba került. A játszóeszköz egyes elemei Franciaországból érkeztek, és mint megtudtuk, rövidesen kamerák is őrzik majd, a rongálás ellen.

A nemzeti színű szalag átvágásához az ollót egy 3,5 éves kislány adta át a polgármesternek, szimbolikusan az összes gyerek nevében. Miután a szalagból is kaptak egy-egy darabkát, a gyerekek a Hétmérföldes együttes szórakoztató és interaktív koncertjén vehettek részt, de koccinthattak gyerekpezsgővel is, és mindenki degeszre ehette magát friss pogácsával és süteménnyel.

Miközben a gyerekek tomboltak, a felnőttek lakossági fórumon vehettek részt, amelyet Márki-Zay Péter úgy értékelt portálunknak, hogy egy valódi érdekképviselettel találkozott. A polgármester elmondta, hogy az általános tapasztalat az, hogy minden lakó csak a saját érdekeit képviseli, de az üdülőterület tulajdonosai összefogtak, listázták a problémáikat és közös megoldásokat kerestek az önkormányzattal. Márki-Zay Péter szerint rendkívül nyitott és megértő emberekkel találkozott, akik nemcsak a megoldásokat várják, hanem aktívan részt is vesznek a problémák kezelésében.

A felmerülő problémák megoldása egyébként a legtöbb esetben – az üdülőterület speciális helyzetéből adódóan – nem az önkormányzat kompetenciája alá esnek, így a lomtalanítás hiánya miatt panaszkodóknak a szemét hulladékudvarban való elhelyezését javasolták, a felmerülő közlekedési táblák vagy fekvőrendőr hiányára pedig azt kérték a hivatal dolgozói, hogy gyűjtsenek aláírásokat és így adják be a közlekedési testülethez a kérelmeket, mert sajnos szomorú tapasztalat, hogy egy utcában ketten kérnek például fekvőrendőrt, majd nyolcan panaszkodnak miatta.

Sok panasz érkezett arra is, hogy sok veszélyes fa magánterületen van, ezeknek a tulajdonosoknak a felszólításában kértek segítséget a lakosok. Mivel az üdülőterület is a tájvédelem része, ezért a Kiskunsági Nemzeti Park kompetens eljárni ezekben az ügyekben, de egy-egy fa kivágása óriási költség. A polgármester elmondta, hogy a város is beszállhat ezekbe a költségekbe. Tavasszal egyébként a város a közterületeken lévő fákat gondozta, ősszel új fák telepítése várható.

További gondot okoz a parkolók hiánya, de az üdülőtulajdonosok által javasolt területek egyike sem volt a vásárhelyi önkormányzat területe, itt a polgármester megígérte, hogy megvizsgálják, és kidolgoznak egy tervet a jövőre nézve.

„Egy valódi közösség kovácsolódott itt, valódi érdekképviselettel, akik megértően viszonyulnak a kompromisszumos megoldásokkal szemben” – hangsúlyozta a polgármester.

  • Mártélyi játszótér
  • IMG_3963
  • IMG_3964
  • IMG_3967
  • IMG_3971
  • IMG_3973
  • IMG_3980
  • IMG_3991
  • IMG_4002
  • IMG_4008
  • IMG_4011
  • IMG_4017
  • IMG_4020
  • IMG_4021
  • IMG_4024
  • IMG_4028
  • IMG_4030
  • IMG_4027
  • IMG_4032

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!