sajatbanner

Koszta József festőművész eddig ismeretlen alkotása került a szentesi múzeumba

Koszta József festőművész eddig ismeretlen alkotása került október első napján a festő nevét viselő szentesi múzeum gyűjteményébe. Restauráláskor megerősítették a valamikor az 1940-es években készült kép eredetiségét.

Irsai Farkas László múzeumigazgató elmondta, a közelmúltban egy magánszemély kereste meg a közgyűjteményt azzal, hogy családi hagyatékként egy festményt örökölt, amely feltehetően Koszta József alkotása.

A nyári alföldi tájban egy nőalakot és egy borjút ábrázoló festménynek címe sem volt, a múzeum munkatársai adták neki a Borjú itatás címet. A képet szakértők – művészettörténész és restaurátor – vizsgálták meg, hogy minden valószínűség szerint Koszta József alkotása, a festék vizsgálata alapján valamikor 1942 és 1946 között készülhetett – mondta az igazgató.

„Jellemző volt Koszta Józsefre, hogy egy-egy témát többször is feldolgozott, ám a Borjú itatáshoz hasonló képe nem ismert, az alkotás katalógusokban, adatbázisokban nem szerepel” – vázolta Irsai Farkas László.

A festmény megtisztítását követően döntött a tulajdonos és a közgyűlés arról, hogy a kép tartós letétként egy évre a közgyűjteménybe kerüljön. A tervek szerint ezt a megállapodást évente meghosszabbítják – tette hozzá a muzeológus.

A székely és csángó szülők gyermekeként 1861-ben Brassóban született Koszta József festészeti tanulmányait 1885 és 1888 között a Mintarajziskolában kezdte, majd a Müncheni Akadémia hallgatója lett. Hazatérte után neves festők irányítása alatt képezte magát, Lotz Károly és Székely Bertalan voltak a tanárai.

Tanulmányutakat tett Párizsban, Rómában és Hollandiában. Visszahúzódó természetének legjobban a tanyasi élet magánya felelt meg. Az alföldi festők egyik legjelentősebb képviselőjének tartott művész csaknem harminc évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott. 1949-es halála előtt úgy rendelkezett, hogy képeit a szentesi múzeumra hagyja, amelynek közgyűjteményében jelenleg mintegy harminc alkotását őrzik.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!