Kocsis Máté szerint újabb ukrán kémeket azonosítottak

Újabb ukrán kémeket azonosítottak a nemzetbiztonsági szolgálatok, közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülése után.

Az egyikük Tseber Roland, akit az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztjeként azonosítottak. A másik pedig Holló István, aki ellen kémkedés gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A fideszes hivatalnok szerint Tseber Roland hosszú ideje aktívan épít kapcsolatot a hazai ellenzék tagjaival, és már több vezető politikussal és parlamenti pártok vezető tisztségviselőjével is találkozott. Tseber korábban ukrán-magyar kettős állampolgár volt, azonban 2017-ben lemondott a magyar állampolgárságáról. Kocsis Máté fideszes csinovnyik szerint „Ukrajnában szép politikai karriert futott be”, egyebek mellett a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője. Tsebert évek óta megfigyelik a magyar nemzetbiztonsági szervek.

A kormánymédiában már pár napja pörög Tseber neve, mint Magyar Péter ukrán kapcsolata, aki megszervezte a Tisza Párt elnökének ukrajnai látogatását. Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az ukrajnai utat saját maguknak szervezték, és magyarok adományait vitték az oroszok által lebombázott gyerekkórházhoz. Azt elismerte, hogy valóban találkoztak Tseberrel, de korábban így tett Magyar Levente külügyminiszter-helyettes is. Ehhez egy fotót is csatolt, melyen Tseber együtt látható Magyar Leventével.

Holló István ukrán állampolgár is hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van Kocsis tájékoztatása szerint. Ő magyarországi tevékenysége során az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Kapcsolatrendszerében számos ukrán titkosszolgálati, illetve hazai honvédségi és energetikai szektorban releváns személyt azonosítottak. Tevékenysége során közvetlenül tartott kapcsolatot a honvédelmi terület egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyarországi hadiiparral, valamint a Magyar Honvédség hadi készleteivel kapcsolatban folytatott egyeztetéseket. Mindezt szoros összefüggésben tette az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy Holló kapcsolati rendszerében számos, a magyar politikai életben aktív szereplő megtalálható. Hollót május 9-én letartóztatták, és kémkedés gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást ellene, közölte az MTI.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!