Két évig a megyei horgászszövetség működteti Vásárhely három mártélyi ingatlanát

Tavaly már veszteségbe fordult a mártélyi üdülőterületen álló „nádfedeles” panzió, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont és az ifjúsági szálló üzemeltetése, ezért arra pályázaton keresett üzemeltetőt a vásárhelyi önkormányzat. Ötmilliós ajánlatával a megyei horgászegyesület nyert. A szerződést pénteken írták alá.

Két évre összesen 5 millió forintot fizet a vásárhelyi önkormányzatnak a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége, miután a mártélyi üdülőterületen lévő „nádfedeles” panzió, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont és az ifjúsági szálló üzemeltetésére kiírt pályázat végül eredménnyel zárult.

A három épület működtetésével kapcsolatos szerződést ma délután írta alá a megyei szövetség közgyűlésének elején Márki-Zay Péter polgármester és Gósz Zoltán, a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége elnöke.

Márki-Zay Péter polgármester és Gósz Zoltán, a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége elnöke írták alá a szerződést

– Biztos vagyok benne, hogy a vendéglátás és az idegenforgalom is jó kezekbe kerül. Külön öröm számomra, hogy a legjobb pályázatot, a legnagyobb összeget – amiből két év alatt 5 millió forint bevétele lesz az önkormányzatnak – egy természetközeli egyesület, a megyei horgászegyesület adta be. Ők megszokták a természet közelségét, és azt is, hogy tisztelnünk kell a természetet: nem kizsákmányolni, hanem visszapótolni. Biztos vagyok benne, hogy az a turizmus, amit ők fognak itt generálni – a horgásztáborok, a vízi-, a gyalog- vagy a kerékpáros túrák – mind összhangban lesznek a védett természet jellegével, a mártélyi holtággal – értékelte a szerződést Márki-Zay Péter. A polgármester – aki hangsúlyozta, hogy nem diszkók lesznek majd itt hétvégén – hozzátette: a most aláírt szerződés következménye az is lehet, hogy egyre többen érzik majd itt azt a boldogságot, amit a természet közelsége jelent.

A szerződés aláírásakor azt is elmondta, hogy a bérleti idő alatt is partner marad a város a horgászokkal a fejlesztésekben is.

– Mi idehozzuk a horgászokat, akik itt elmennek horgászni, ami egy nagyon-nagyon jó dolog. A horgászoknak vannak családtagjaik is, és ebben a környezetben ők is kiválóan érzik magukat – mondta Gósz Zoltán.

A festői környezet nem csak a horgászokat érinti meg

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége elnöke hozzátette: nem csak a horgászokat látják majd szívesen Mártélyon. – Megpróbáljuk úgy üzemeltetni ezt a három ingatlant, ahogy ez a hely megérdemli. És nemcsak a horgászokra számítunk, hanem mindazokra a szintén természetközeli emberekre, akik esetleg még nem ismerik a mártélyi holtág szépségeit. Már gondolkodunk azon, mi mindent lehet idehozni. Megpróbáljuk a helyhez illő programokat kiválasztani, megtartva azokat, amelyek több-kevesebb sikerrel már eddig is működtek itt, és hozzáteszünk olyanokat, amelyekben mi hiszünk – fogalmazott.


Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!