Gulyás Gergely: Márki-Zayt nem érintheti a kiutasítás

A Fidesz újabb Alaptörvény-módosítást készít elő, amely lehetővé tenné a kettős állampolgárok kiutasítását az országból bizonyos esetekben. Csütörtök délelőtt a Kormányinfón Gulyás Gergelynek feltették a kérdést, hogy Márki-Zay Pétert érintheti-e a kettős állampolgárok kiutasítása az országból. Nem – válaszolta Gulyás. Ezt azzal indokolta, hogy Márki-Zay Hódmezővásárhely polgármestere.

Bár a helyi Fidesz-média felvetette a lehetőséget, Gulyás Gergely cáfolta azt a feltételezést, hogy Márki-Zay Pétert érintené a Magyarországról való kiutasítás.

A csütörtöki kormányinfón az ATV munkatársa az alkotmánymódosítással kapcsolatban arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ha az uniós állampolgárokra és az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgáraira nem vonatkozik a kiutasíthatóság, akkor elmondható-e, hogy a javaslat Soros Györgyöt, vagy a fiát, amerikai-magyar kettős állampolgárokat célozza.

„A sajtó e tekintetben – a szándék szempontjából – nagy találati pontossággal dolgozik”

 – válaszolta a miniszter, ugyanakkor hozzátette, hogy még egy parlamenti vita előtt állnak.

„Van egy javaslat, az Országgyűlés ezt megvitatja, és hogyha elfogadja, akkor az valóban lehetővé tenné az állampolgárság felfüggesztését, kizárólag olyan esetekben, amikor valakinek van más állampolgársága, és az Európai Unión kívüli állampolgársága”

– szögezte le.

Az RTL arról kérdezte a minisztert, hogy kettős állampolgársággal kapcsolatos alkotmánymódosítás érintheti-e Márki-Zay Pétert, akit azzal vádoltak, hogy külföldi pénzből finanszírozta a miniszterelnök-jelölti kampányát.

„Nem” – szögezte le válaszában Gulyás Gergely, amit többek között azzal indokolt, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere. Hozzátette, fel sem merült ilyen, abszurdnak tartja a felvetést.

Mint ismeretes, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán közölte, ha a kormány úgy látja, hogy a szuverenitást veszélyezteti, akkor Magyarországról kiutasítható a

„más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár”.

Erre Márki-Zay Péter a Klubrádiónak adott interjújában reagált, azt mondta,

„ez akkora nonszenz, amire Benes, Gomulka, Sztálin és Hitler óta nem volt példa. Európában legalábbis. Szóval az, hogy a Fidesznek ilyen eszébe jut, az a kommunista pártállam építésnek egy olyan szintje, amikor már a gátlástalanságnak és szégyentelenségnek erre a szintjére jutott ez a mai hatalom.”

A Bolgár Györgynek adott interjúban Márki-Zay Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy arról nincs hivatalos adat, hogy ki az aki Magyarországon született és később vett fel második állampolgárságot. Ezt ugyanis nem kell bejelenteni.

Márki-Zay azt is kihangsúlyozta, hogy „a Fidesz rendszer kommunikációjában, és gyűlölködésében nem feltétlenül a közvetlen, hanem inkább a közvetett hatás a fontos. Tehát valóban én is azt kérdeztem, hogy ki lehet a célpontja ennek. Kocsis Máténak is föltettem ezt a kérdést, és válaszolt rá egyébként az oldalán, de csak annyit, hogy el kell olvasni a szöveget. Hogyha egy jogállamban élnénk, akkor én hátradőlnék, és azt mondanám, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el, sőt, tovább megyek. Ugye ez a Fidesz propaganda itt is, és máskor is már utalt arra, a kettős állampolgársággal összefüggésben is, hogy, akiket külföldről finanszíroznak, azok ilyen és ilyen veszélyt jelentenek. Hát ugye bennünket külföldön élő magyarok támogattak, ami a Fidesz törvényei szerint ma is törvényes, nem csak akkor volt az, három évvel ezelőtt. Ráadásul ők átvilágítottak bennünket, jobbról, balról, elölről, hátulról. Ők két titkosszolgálati jelentést is írattak és vizsgálatot végeztettek ellenünk. Állami Számvevőszék, NAV-vizsgálat, mindegyik azt hozta ki, hogy semmilyen törvénytelenséget nem találtak. Semmilyen törvényt nem sértettünk. Mind a mai napig szabadlábon vagyok. A Fidesz meg sem vádolt. Tehát akkor miről beszélünk?” – teszi fel a kérdést Márki-Zay.

Márki-Zay Péter a külföldi támogatások kapcsán mindig elmondta, ahogyan a rádióműsorban is, hogy Rákóczit, Kossuthot, az 56-osokat mind támogatták Nyugatról, de Orbán Viktort is, akit személyesen Soros György támogatott külföldről és finanszírozott, és vele ellentétben a miniszterelnök nem számolt el ezzel a kapott támogatással. De mindez Márki-Zay szerint csak a közvetlen hatás. „És mint oly sokszor, így most sem biztos, hogy ez a cél.” – hangsúlyozza.

„Valószínűleg a cél ugyanaz, mint ami a háborús riogatással, a migránsokkal való riogatással, a melegekkel való riogatással és az összes többivel.”

Márki-Zay szerint „a melegek nyilvánvalóan nem zavarják a Fidesz, mert a legközvetlenebb munkatársai, miniszterei között is ott vannak. Nem zavarják Orbánt a melegek, de a melegek ellen gyűlöletkeltést folytat. Orbán nyilvánvalóan nem zavarják a migránsok sem, hiszen százezrével telepítette ide őket Magyarországra. Ezeknek a gyűlöletkeltő kampányoknak nem a közvetlen célját kell nézni, ezeknek egy közvetett célja van, nevezetesen a gyűlöletkeltés és az emberek figyelmének elterelése.

Az, hogy ne azzal foglalkozzanak, hogy hogyan rabolják, fosztják ki az országot korrupt, tolvaj, politikus gazember hazaárulók, hanem hogy egymás ellen gyűlölködjenek, egymást nézzék, gyanakodjanak. Ez a közvetett hatás az, aminek a végtelen aljassága motiválta ezt a törvényjavaslatot” – fogalmazott.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!