Apa és lánya művészete fonódik össze Vásárhely új galériájában

Sarkady J. Antal iparművész és Sarkady Orsolya üvegműves munkáiból nyílt szobagaléria-kiállítás szombaton kora délután a Petőfi utca 25. szám alatt. A grafikákat, tusrajzokat, metszeteket, festményeket és üvegmunkákat bemutató tárlatot, valamint az alkotókat Molnár H. Magor költő méltatta.
Sarkady J. Antal iparművész már nem érhette meg, hogy megnyílt a vásárhelyi Petőfi utca 25. szám alatti szobagalériában a lányával, Sarkady Orsolya üvegművessel közös tárlata, amelyet ma, szombaton délelőtt, a két alkotót méltatva, Molnár H. Magor költő nyitott meg. Közreműködött a Mártélyi Hagyományőrző Egyesület és Dalkör.
– Nem nagyon szeretem a színeket, meg nem is nagyon tudok festeni, úgyhogy inkább a grafikánál maradtam, illetve a tusrajzoknál. Az üveg pedig a régi szerelmem volt, csak nem volt lehetőségem, hogy alkotni tudjak belőle – árulta el a Kolozsváron született, majd 1989-ben családjával, kisgyerekként Magyarországra menekült Sarkady Orsolya. – Az érettségi után üvegtechnikusi szakra mentem, csak aztán voltak bonyodalmak a cégnél, ahol dolgoztam és tanultam is egyben. Így egy kicsit szüneteltettem ezt, majd 2013 körül beiratkoztam egy budapesti tanfolyamra, ahol végre kitanultam a szakmát. Bekerültem egy kis műhelybe, amit a barátnőimmel együtt csináltunk Budapesten. Ott volt lehetőség üveget égetni. Akkor a grafika szorult háttérbe egy kicsit – árulta el, hogyan hullámzott az életében a grafika és az üvegművesség.
Orsolya Budapesten találkozott egy fiatalemberrel, aki közölte, hogy ő vásárhelyi, Orsolya pedig azt hitte, hogy marosvásárhelyi, majd kiderült, hogy Hódmezővásárhelyről van szó. Így lett belőle is hódmezővásárhelyi, s itt adódott számára a lehetőség, hogy a Petőfi utcai ház egyik részében szobagalériát nyisson. – Most és itt valósult meg az, ami régi álmom volt – árulta el.
A Gralta Glass Galériában apa és lánya munkáit látva jól érzékelhető az a fonál, amely, bár eltérnek egymástól az alkotások, mégis összeköti őket. A kiállítóhelyiség nyitott, de a látogatóknak érdemes előre jelezniük, hogy szeretnék megtekinteni a szobagaléria kiállítását. Orsolya pedig az érdeklődő gyerekeknek is szívesen adja tovább tudását egy-egy, a galériában rendezendő foglalkozáson.
Hozzászólások lezárva.