Nem mondhatják sem a fájós lábú nénik és bácsik, sem a kismamák, hogy érzéketlenek lennének a város lakói. Látszik ez abból is, hogy a belváros két háza elé is ágyakat tettek ki a jótét lelkek, hogy az idősek és fiatalok nyugodtan leüljenek, sőt egyenesen leheveredjenek, ha a nagy melegben megfáradtak, megszédültek.
A nagyobbik ágyat az Oldalkosár utca 3. szám, az Apró Talpak Bölcsőde felé eső részén, a hulladékgyűjtők mellé helyezték el. Ügyeltek arra, hogy kényelmetlenséget ne okozzanak vele se a gyalogosoknak, se az úton közlekedőknek. Így az ágyat nem fektették le úgy, ahogy azt használat előtt kell, hanem élére állítva támasztották az egyik kukának, hogy aki megfáradt, annak magának kelljen azt elterítenie. Ezzel persze a rendre is szoktatják a használóját, hiszen azt sugallják, hogy ha kipihente magát, úgy tegye vissza az ágyat, ahogy találta.
A másik, inkább a gyerekeknek való ágy innen nem messze, az Oldalkosár utca és az Árpád utca találkozásánál lévő „zöldterületre” került. Tudják, oda, ahová mindenféle lomot minden gond nélkül kidobál boldog-boldogtalan, s ahol a zöldhulladékot is gyűjti a város. Nos, aki az ágyat kitette, az ugyan biztosan nagyon rendes és humánus ember, csakhogy egy kicsit tévesztett: a heverő alkalmatosság fejjel lefelé hever a földön, így aki ledőlne rá, annak először azt meg kell fordítania. Ehhez pedig némi erőre van szükség, ami sajnos nem mindenkinek adatik meg.
Az így másokról gondoskodó vásárhelyiek biztosan nagyon jót akartak mindenkinek, még ha a kivitelezés nem is biztos, hogy minden rászorulónak optimális.
Azt fel sem merjük tételezni, hogy az ágyakat csak azért dobták ki, mert azoktól meg akartak szabadulni a tulajdonosaik, de arra már nem volt sem eszük, sem erejük, sem pénzük, hogy azokat kivigyék, vagy elszállíttassák a Szántó Kovács János utcai hulladékkudvarba – tudván, hogy bútorokat ott csak lapra (vissza)szerelve fogadnak be, igaz, azt is ingyen!