Várostervezésről, a városok jövőjéről, de turisztikai együttműködésekről is szó esett hétfő délután Szegeden, az MCC épületében, a Szeged Kódja 1799-2100 „Város, Vízió, Jövő” című szakmai konferencián. Csongrád-Csanád megye több járási székhelyének vezetője, Márki-Zay Péter mellett Nógrádi Zoltán Mórahalom és Nagy Sándor Kistelek első embere is rövid előadást tartott. Hódmezővásárhely első embere a tram-train beruházás eddigi tapasztalatairól mesélt, míg Nógrádi Zoltán bírálta az előző kormányzat centralista intézkedéseit.
Szeged Kódja 1799-2100 „Város, Vízió, Jövő” címmel rendezett augusztus 31-én urbanisztikai témájú konferenciát Építőipari Kutatási-, Innovációs- és Technológiai – Transzfer (Építő-KITT) Klaszter Szegeden, az éppen tegnap megszűnt Mathias Corvinus Collegium (MCC) székházában, melynek vagyona visszakerült az államhoz.
A konferencia elsődleges témája a településfejlesztés, a települések jövőképének alakítása és ehhez kapcsolódó turisztikai kérdések voltak. Ehhez kapcsolódóan Alföldi György, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke köszöntő beszédében arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi településtervezés sok esetben zsákutcába vihet, hiszen 30-40 évvel ezelőtti igényekre, gondolatokra reflektálna,, de ez ma már nem lehetséges. Vasárus Gábor, mint az ELTE KTRK tudományos munkatársa elmondta, manapság, az utóbbi napokban is, nem ritka, hogy a hőjelenségek miatt, akár éjszaka ugyanazon város két különböző meteorológiai mérőállomása akár 3-6 fok különbséget is mutathat, függően attól, hogy az kül-, vagy belvárosi részen helyezkedik el. Ez érinti Szegedet és Hódmezővásárhelyt is, és ez komoly globális figyelmeztetés,, ami befolyásolja a településtervezést. Szakemberek régóta mondják, hogy a betonjárda helyett egyre több zöldfelület kell a városba.
A konferencia több szekcióra oszlott, így az Agglomeráció – Szeged és várostérsége szekcióban megyei polgármesterek tartottak rövid előadásokat.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a tram-train beruházás tapasztalatairól beszélt röviden. A beruházást összességében, az építkezéskor és a meginduláskor észlelt minden nehézsége ellenére jó ötletnek tartott, amely jelentős fejlesztés volt a város életében. Még akkor is, hogyha folyamatos drágulása miatt egymaga ez a beruházás majd annyiba került, mint amit a Modern Városok Program összes tervezett beruházására szántak volna a városnak. Végül is azok közül csak vasútvillamos beruházás készült el teljes egészében ebből a forrásból. Ami előnye, hogy mostmár többnyire menet-, és üzembiztosnak tekinthető, noha a szakasz kétvágányosítása, villamosítása nem történt meg, mint ahogy azt az időt, mint célkitűzést sem lehetett tartani. A város fejlődéséhez azonban hozzájárult és járulhat a beruházás. Noha még nem költöztek nagy számban Vásárhelyre emberek emiatt, és cégek sem érkeztek a városba, de ennek a lehetősége fennáll.
A polgármester kiemelte: az új kormányzatnál szeretnék elérni mind a szegedi, mind a vásárhelyi lakosok régi álmát: Szegeden egy baktói, Vásárhelyen egy kishomoki megállót. Bízik benne, hogy Vitézy Dávid erre nyitottabb lesz, mint Lázár János.
Nógrádi Zoltán, Mórahalom első embere a fenntartható településpolitikáról beszélt. Az előző évtizedek fontos kihívása volt a helyi intézményrendszer kiépítése, azonban az előző kormányzat túlzottan centralizációs politikája, az önrendelkezés megvonása megtorpanást okozott a fejlődésben is. Azt kell a városoknak elérniük ebben a térségben is, hogy az intézményrendszert piaci alapon és saját erőből is fenn tudják tartani, ne kelljen folyamatosan külső transzferekre hagyatkozni, a helyi igényeket kell felmérni és becsatornázni.
Csáki Béla, a Csongrád-Csanád Vármegyei közgyűlés külsős alelnöke (aki a 2024-es választáson a Fidesz-KDNP színeiben indult), azt mondta, hogy bizakodva tekintenek abba, hogy milyen változásokat hoz a turisztikai gondolkodásban az áprilisi kormányváltás. A turisztikában a hangsúly a desztinációs logikán, a térségi együttműködéseken van, hiszen nagyon kevés az olyan település a megyében, talán csak Szeged, amely önmagában elegendő turisztikai látványosságot tud egy vendégnek adni.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a következő uniós ciklusra az ágazatnak nagyon fel kell készülni, és összefogások mentén kell közös projektekben gondolkodni.
Mint hogy korábban Nógrádi mellett Nagy Sándor, Kistelek polgármestere is azt árulta el, hogy például Szegeddel nincsnek intézményi kapcsolataik, Botka László polgármesterrel 8-10 vagy még több éve nem találkoztak, Csáki abbéli reményét is kifejezte, hogy a kormányváltással ez is megváltozhat, és az egyes szereplők, nagyvárosi vagy kistelepülési szinten is, egy asztalhoz ülhetnek.